Servitude for the freedom - Epilógus

A boldogító igen

(2016. 05. 12.)

(Bella szemszöge)

Egyre idegesebb lettem, szinte hallottam a szívemet, ahogy a torkomban dobog. Pedig halott voltam, minden ilyesmi nélkül. Nálam talán csak Alice volt izgatottabb, fel s alá rohangált forksi otthonunkban, és megállás nélkül hadart valami utasítást a ceremóniával kapcsolatban. Én még fel sem fogtam, hogy ez megtörténik. Minden álmomat felülmúlják majd az elkövetkezendő percek, és olyan mintha ébren álmodnék. Minden zsigeremben ott a bizonytalankodás, hogy ez mind túl szép, hogy igaz legyen, és túl jó, ahhoz, hogy megérdemeljem. Ez a paranoia talán a fogság érdeme, nem tudom. Így utólag összefolynak a szemem előtt a Volterrában töltött évek. De ez is nem is olyan nagy baj.

A tükör elé álltam, mikor Alice végre elégedetten mért végig, és odaterelt. Ahogy belenéztem, elállt a lélegzetem, ugyanis egy ismerős idegent pillantottam meg az üvegben, aki ugyanúgy elkerekedett szemekkel nézett. Tudtam, hogy én vagyok az, mégis hihetetlen volt.
- Tetszik? – kérdezte Alice ugrándozva, és hol a jobb, hol a bal oldalamon jelent meg. Még mindig tátott szájjal nézegettem magam, de rájöttem, hogyha becsukom, még jobban nézek ki.
- Ez nem én vagyok – hitetlenkedtem még mindig. Egyszerűen hihetetlen volt, én sose voltam ilyen… szép.
- De igen – nevetett a barátnőm, és az ajtóban megjelenő Rosalie is elmosolyodott. Ő biztosan még szebb volt az esküvői előtt, ugyanis Emmett és ő már többször házasodtak. – Tudom, hogy hihetetlen, már én is átéltem. És Rose is… bár ő sosem kételkedett szépségében.
- Hé – csattant fel Rose mérgesen, de az arcán mosoly tündöklött. Ő is tudta, hogy ez csak gyerekes piszkálódás.
- Így megyek le? – kérdeztem bizonytalanul, és a több centis magassarkúmra tekintettem. Orra fogok esni a saját esküvőmön.
- Bella, akár hiszed, akár nem, vámpír vagy. A vámpírok nem esnek hasra, és nem vágódnak hanyatt – nevetett Alice. – De ha mégis riadóztatom a drága bátyámat, hogy időben kapjon el. Ne aggódj.
- Köszi. Mindent – motyogtam hálásan és átöleltem.

Igaza van, mi baj történhetne? Már nem az az ügyetlen lány vagyok, aki voltam. Elég erőm volt ahhoz, hogy túléljem Edward hiányát, és az emésztő magányt. Elég erős voltam ahhoz, hogy ne készüljek ki Victoria támadásaitól, aztán teljesen egyedül Olaszországba szöktem egy álom miatt, és azt hittem, hogy Edward fogságban van. Hónapokig dolgoztattak, éheztettek, szexuális játékszere voltam egy vámpírnak, majd egy másik megerőszakolt és tulajdonképpen megölt. Túléltem a vámpírrá való átváltozást, csatlakoztam a Volturihoz, becsaptam őket, hazudtam és játszottam a szerepem. Abban a tudatban éltem, hogy Edward megőrült és elfelejtett engem. Meghalt miattam a legjobb barátnőm, majd megöltem az egyik ellenségemet. Fogságba vetettek, és évekig élettelenül sínylődtem egy cellában. Aztán Edward és én kiszabadultunk, magamhoz vettem Gillt, boldog napokat töltöttem a Cullen családdal, aztán egy vad szeretkezés után ott hagytam Edwardot, és ismét magányos lettem. Aztán Cora, Alec és Victoria az életemre tört, és majdnem meghaltam. Ezek után mi baj érhet? Azt hiszem már minden lehetséges módon megszenvedtem a boldogságért. Vagy nem?

A szobám ajtajából hallottam a ház előtti nyüzsgést, pedig elvileg nem is hívtunk sok embert. Talán egy kicsit felelőtlen dolog Forksban rendezni az esküvőmet, de Alice megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj. Nem fog erre tévedni kellemetlen látogató. Kicsit rosszul érintett, hogy nem Charlie fog az oltár elé kísérni, hisz ő mind a mai napig azt hiszi, hogy meghaltam, Reneével egyetemben. Ez eléggé bántott, de tudtam, hogy ez így van rendjén. Feladtam Edwardért a régi életem, most már nincs visszaút. Szerintem jól választottam.

Úgy tudtam, hogy csak néhány La Push-beli ismerős, és néhány ismerős vámpír jelenik meg a ceremónián, de döbbenten szemléltem az ablakból, hogy rengeteg vámpír jelent meg. Többnyire vegetáriánusok, mint például a Denali klán. Még csak az hiányozni, hogy az esküvői lakoma nekik a város lakossága legyen. Carlisle mindent megtett, hogy ezt elkerülje, Alice pedig hihetetlenül megszervezte az esküvőt, csupán pár nap alatt. Már azelőtt elkezdett szervezkedni, mielőtt Edward megkérte volna a kezem. Ez azért bizarr. Hogy lesz így magán életünk, ha egy hiperaktív jövőbelátó látja azt is, amit még mi sem tudunk? Még jó, hogy nem Emmettnek vannak látomásai, mert kicsit kínos lenne egy-két dolog.

- Alice, neked ez egy-két vámpír? – nyögtem, mikor még több ismeretlent pillantottam meg. Csendes eseményre számítottam.
- Mindenki kíváncsi volt rátok, és a hírek gyorsan terjednek. A hírhedten szingli Edward Cullen megházasodik! Mit mondhattam volna? De lassan el kéne indulni lefelé, mindjárt elkezdődik a nászinduló… - sürgetett, és a következő pillanatban valóban felhangzottak a várt dallamok.
Reszkető sóhajjal léptem ki a szobámból és elindultam lefelé a lépcsőn. Vámpírlétem ellenére próbáltam a lábaim koncentrációjára figyelni, és sikeresen megérkeztem a földszintre, ahol Carlisle várt, és belém karolt, ragyogó mosollyal az arcán. Ő fog az oltárhoz vezetni, hisz olyan mintha az apám lenne.

Hétágra sütött a nap, szinte megvakultam, mikor kiléptem a rengeteg csillogó „ember” közé. Minden szempár – hol arany, hol vörös, hol fekete – engem nézett árgusszemekkel. A férfiak mintha elismerően mértek volna végig, amitől felettébb zavarba jöttem. Edwardra pillantottam, és elállt a lélegzetem. Csodálatosan nézett ki a szmokingjában, és szerelmes tekintetével. Majdnem felkuncogtam a mohó szemei láttán, és leengedtem a pajzsomat, hogy betekintést nyerhessen a fejembe egy kicsit.

„Szeretlek.” – üzentem gondolatban és láttam, hogy mennyire meglepődik. Még nem árultam el neki mindent a képességemről. Meglepetésnek szántam. Aztán a vigyora fülig emelkedett, és lágyan magához vont, mikor odaértem a kezemben egy csodaszép csokort tartva. Mögöttem Eve szórta vidáman a virág szirmokat. Közelebb húzódtam Edwardhoz, és hagytam, hogy a kezei óvóan a derekamra tévedjenek.

A következő meglepetéstől majdnem felkiáltottam, ugyanis a „pap” megfordult, Emmett személyében. A násznép felnevetett. Emmett kaján vigyorral biccentett felénk, és maga elé tartott egy könyvecskét. Csak mi ketten – akik közel álltunk – láthattunk, hogy egy erotikus könyvet tart a kezében meztelen nők képeivel. Reméltem, hogy nem abból tart felolvasást.

- Azért gyűltünk itt ma össze, hogy eme aranyos kis fiatal párocskát összeadja a Jóisten, szerény személyemben. Edward Cullen és Bella Swan élete eme naptól összefonódik, és ezentúl minden éjjel kéjes sikoltásokat fogunk hallani a szobájuk felől. Előre látom, hogy Alice-nek majd hányszor kell új ágyat venni az ifjú pár lakosztályába, és a mi kis ártatlan Edwardunk hányszor fogja asszonykájára kenni az összetörött ágy bűnös tettét.
Felszisszentem.
- Térjünk a lényegre, báránykáim. Edward Cullen hajlandó vagy-e feleségül venni az előttem álló Bellát…
- Igen – vágott közbe Edward határozottan.
- És minden éjjel kielégíteni drága asszonyod vágyait, és tökéletes papuccsá válni? Hajlandó vagy te is beállni közénk, a házas papucsok sorába?
Edward felmordult.
- Igen – sziszegte, a többiek már fuldokoltak a nevetéstől.
- Bella Swan hajlandó vagy-e férjedül fogadni…
- Igen.
- Az itt megjelent Edward Cullent…
- Igen.
- Hajlandó vagy-e alávetni magad az éjjelekig tartó lelkizésnek, és Edward szerelmes turbékolásait hallgatni…
- Igen.
- Egy örökkévalóságon keresztül…? – kérdezte átszellemült mosollyal az arcán.
- Igen – válaszoltam negyedszerre türelmetlenül, és meg sem várva Emmett megszólalását megcsókoltam Edwardot. Aztán a „pap” utasított minket, hogy húzzuk egymás ujjára a gyűrűket, és mondott egy majdnem átlagos – azért volt benne egy-két pajzánkodó megjegyzés – eskübeszédet, amit utána kellett ismételnünk.
- Akkor én, mint a Jóisten, férjjé és feleséggé nyilvánítalak benneteket. Na öcsi, most megcsókolhatod a feleséged – hangsúlyozta ki a most szót, és a következő pillanatban megéreztem Edward puha ajkait, és egy szerelmes csókban egyesültünk. A násznép tapsolni kezdett, Emmett pedig meghajolt, és sorba mondogatta a köszönömöket. Nem zavarta, hogy ez most nekünk szólt.

„Szeretlek, Edward. Örökké szeretni foglak, soha nem kellett nekem más. Amióta megismertelek csak rád gondolok, és te jelented számomra a világot. Soha többet nem akarok, és nem is tudnék nélküled élni.” – küldtem a szavaimat gondolatban, mire a fülembe súgott néhány gyönyörű mondatot:

- Nem akartam beléd szeretni, és nem hiszem, hogy Te is akartad volna. De amikor találkoztunk, mindketten éreztük, hogy nem tudunk tenni semmit az ellen, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, minden különbözőségünk ellenére, és ezzel valami ritka és gyönyörű jött létre. Az én számomra az ilyen szerelem egyszer adatik meg az életben, ezért vésődött minden pillanata egyformán az emlékezetembe, s ezért nem feledem soha egyetlen másodpercét sem. Szeretlek azért, ami már most összefűz bennünket, és szeretlek már előre azért, ami ezután következik. Nálad jobb dolog még soha életemben nem történt velem. Már most hiányzol, de a lelkem mélyén tudom, hogy mindig velem leszel. Örökké…

Most én csókoltam meg őt, vadul, de mégis lágyan és szenvedélyesen. Mindent bele akartam adni ebbe a csókba, de túl hamar el kellett válnunk, mivel fogadnunk kellett a tömérdek gratulációt, és az én esetemben a rengeteg bemutatkozást is. Aztán a nők egy csoportba rendeződtek, és nevetve dobtam a magasba az esküvői csokromat. Gill kapta el, és azonnal el is pirult. Ő el tudott vörösödni, és lehet, hogy tévedek, de mintha lopva Jacobra pillantott volna, aki szintén őt figyelte. Az is gyanús, hogy szinte egész éjjel csak egymással táncoltak…

Aztán Edward újra lecsapott rám, de ezúttal nem eresztett. Végig táncoltuk az éjszakát, és még soha az életben nem éreztem ilyen jól magam. A boldogság és a szerelem szétfeszítette a testemet, és állandóan nevetni támadt volna kedvem. Valamint a férjemmel sem tudtam betelni. Nem is akartam. Örökké csak az ő karjaiban szerettem volna lenni, és semmi mást nem csinálni.
- Nincs többé szolgasors a szabadságért, Mrs. Cullen - szuszogta Edward a fülembe.
- Most már csak szerelem van, Mr. Cullen - súgtam két csók között.
- Szeretlek.
Újabb csók.
- Szeretlek.
Újabb csók.
- Valamit elfelejtettél - szólalt meg Edward, miután végig csókolta a nyakamat.
- Mit? - kérdeztem kábán.
- A Happy Endet..
- Soha nem lesz vége…