Sziasztok!

Üdvözöllek titeket a blogomon, ahol általam írt novellákat és regényeket olvashattok Twilight témában, remélem, hogy tetszeni fog nektek! Ha elolvastál valamit, nagyon örülnék, ha hagynál magad után véleményt, mert én abból fejlődök. Jó olvasást ;)

Admin: Ginewra
Opening: 2009. 06. 26.
Theme: Twilight


2011. június 21., kedd

Múltam sötétje - 6. fejezet


Férj a múltból


Carlisle betartotta az ígéretét, nem mondott senkinek semmit, de Jasper most már rá is gyanakodott. Újra beletemetkeztem az esküvő szervezésébe.
- Hol legyen szerinted? Én a házunkra gondoltam – mosolyogtam Jasperre, aki szerelmes pillantással figyelt és válasz helyett megcsókolt.
- Tökéletes – mosolygott, de nem figyelt a mondandómra. Nagyon szerettem, amikor ilyen aranyos, de most túlságosan fel voltam pörögve.
- Nem is figyelsz rám! Fel lehetne díszíteni az egész lakást és az udvarban megtartani az egész ceremóniát. Legyenek emberek is, vagy vámpíresküvő legyen? Mert ha az utóbbi, akkor tarthatnánk napsütésben is. Na? – néztem Jasperre.
- Nekem mindegy, drágám – felelte, mire megforgattam a szemem, és mérges lettem.
- Neked minden mindegy?! A mennyasszony személye is mindegy? Mert akkor keress valaki mást magad mellé! – csattantam fel és felpattantam. Döbbenten nézett rám, és megpróbált átölelni, de ellöktem a kezét.
- Most mi a baj? Igen, talán nekem minden mindegy, Nekem csak egy dolog számít ebben az egészben. Hogy te állj mellettem, hogy te fogd meg a kezem, hogy téged csókoljalak meg mindenki előtt és ígérjek minden szépet és jót másodszorra is, amit örökké be fogok tartani. Csak az számít, hogy a te arcod sugározzon a boldogságtól, hogy te mondd nekem azt, hogy szeretlek és még soha nem voltam ilyen boldog. Mi ezzel a baj? – kérdezte ingerülten, én pedig meghatottan néztem rá, majd a nyakába ugrottam és megcsókoltam.
- Ne haragudj… megint túlreagáltam – suttogtam bűntudatosan, és a tekintete megenyhült. Hozzábújtam és lenyugtattam magam. Teljesen meghatottak a szavai. Hirtelen egy kép jelent meg a szemem előtt és a tekintetem elhomályosult.

- Bella, Edward és Nessie hamarosan hazajönnek! Még ma! – kiáltottam vidáman és félretéve az esküvős terveket szervezni kezdtem, hogy hogyan fogadjam a kis tündérkét.
- Alice, nyugi. Tudod, hogy nem szeretik a felhajtást… - nyugtatott Jazz és megpróbálta elterelni a figyelmem – meg kell hagyni hatékony módszerekkel – de én tovább pörögtem és egyből díszíteni kezdtem a nappalit. A célom az volt, hogy egy hatalmas felirat lógjon a nappaliban „Üdv újra itthon, Nessie” felirattal. Közben a többiek is előkerültek.
- Mit csinálsz, húgi? – dörmögte Emmett értetlenül.
- Mindjárt hazaérnek! Edward, Bella és Nessie – magyaráztam, mire Emmett ujjongva bokszolt a levegőbe.
- Végre – szólalt meg Esme boldogan. – Főzök valamit Nessie-nek.
- És Jacobnak – szólaltam utána és a telefon után kaptam, hogy felhívjam az említettet. Leírni nem tudom, hogy milyen vidám lett a hangja, amikor meghallotta, hogy Renesmee hazajön. Azt mondta, hogy azonnal átjön. Pár perc múlva már itt is volt.
- Már megint milyen büdös van – fintorgott Rosalie, mire Jake felnevetett.
- Még mindig szőke vagy – csóválta vidáman a fejét.
- Te meg még mindig itt rontod a levegőt. Ha csontot ragasztok a tenger aljára megszabadulunk tőled?
- Ez a megoldás már nekem is eszembe jutott. Egy tükör a víz aljára és viszlát szőke…
- Ha-ha…
Vigyorogva néztem a szócsatájukat, ahogy a többiek is. A figyelmemet nem kerülte el, hogy Emmett pénzt csúsztat Jasper kezébe. Szóval megint fogadtak valamiben. Javíthatatlanok voltak. És azt hiszem én is. Megéreztem Esme főztjének az illatát, és csak nagy nehezen tudtam leplezni az érzéseimet. Éhség. Rémület. És félelem, hogy Jasper megérzi ezeket. A fáradtság is alattomosan támadt meg. Már három napja nem aludtam. Még jó, hogy olyankor Carlisle fedezett engem. Csak kár, hogy nem jött még rá semmire. Hiába kutatott.
- Kérsz enni Jacob, vagy megvárod az unokámat? – szólalt meg Esme kedvesen.
- Inkább megvárom, köszönöm, Esme – hálálkodott Jacob. Most néztem csak meg, hogy mennyire izgatott. Furcsa dolog ez a bevésődés, de talán én sem viselkednék másképp, ha Jasperről lenne szó.
- Mikor jönnek? – kérdezte tőlem. Koncentrálni kezdtem. Kicsit nehezen jött az információ, de végül megláttam a választ.
- Még tíz perc – feleltem mosolyogva és felragasztottam az üdvözlő feliratot. Igazam lett. Tíz perc múlva egy autó fékezett le a ház előtt. Már messziről hallottam a kicsi Nessie hangját, de mégis sokat változott. Vajon, mennyit nőhetett? Még jó, hogy pár év és megáll a növésben. Bár izgalmas volt így vásárolni. Hiszen mindig vehettem neki valami új ruhadarabot, és legalább Esme is sokat jótékonykodhatott. Tiszta haszon. De azért Jacobot nem irigyeltem. Hiszen a bevésődése állandóan változott. Furcsa lehet.

- Hahó – kiáltotta Renesmee és a szüleit megelőzve rontott be az ajtón. – Meglepetés! – kiáltotta, de amikor rájött, hogy rávártunk, akkor elvörösödött. – Titeket nem lehet meglepni – sóhajtotta, majd sorban átölelt mindenkit. Aztán belépett Edward is, és vigyorogva nézte a kislányát.
- Bellát hol hagytad? – kérdeztem meglepetten.
- Mindjárt jön. Az ismerősöddel beszélget – felelte, mire felvontam a szemöldökömet.
- Milyen ismerősöm?
Ekkor léptek be. Bella és egy férfi. Nem kellett egy másodperc sem ahhoz, hogy megismerjem. Juan volt. A férfi az álmaimból, a férfi, aki a balesetet okozta, és a férfi, aki értem jött a titokzatos lány szerint. Ahogy belépett köszönt, de a tekintetét egyenesen rám szegezte. Ahogy a tekintetünk találkozott, megszédültem. Jasper tartott meg, ha ő nincs a földön kötöttem volna ki.
- Alice?! – kérdezte Jasper aggodalmasan és a tekintetét kettőnk között kapkodta. De én nem bírtam elszakítani a tekintetemet az előttem álló alakról.
- Ki vagy te? – kérdeztem rekedtes gyenge hangon, mire ő szomorúan elmosolyodott. A nappaliban izzott a levegő, mindenki minket nézett. Furcsán éreztem magam. A fejem zúgni kezdett, ami biztosan nem normális.
- A nevem Juan Davis, és a feleségemért jöttem – szólalt meg határozott hangon, és még mindig engem nézett azokkal a sötét igéző szemekkel… - Mary Alice Brandon Davis, emlékszel még rám?
Hallottam, ahogy Jasper morog mellettem, és elengedett. Neki akart ugrani az idegennek. Reméltem, hogy a többiek lefogják. De nem tudtam figyelni rá, mert a sötét tekintet örvényében a világ megbillent és minden elsötétedett.

Egy réten feküdtem és a felhőket néztem. Egy lány feküdt mellettem, ismertem őt. Nevettünk valamin. Azt hiszem már órák óta beszélgettünk. A lány az egyik felhőre mutatott.
- Az olyan, mint édesanyánk, amikor dühös – mondta nevetve, és én ezt valamiért nagyon viccesnek találtam. Nem emlékeztem erre a jelenetre, de tudtam, hogy ott voltam.
- Hogy mondhatsz ilyet, Cynthia? – csóváltam a fejem, de nagyon jól szórakoztam. Kisöpörtem egy kóbor barna hajtincset a szememből.
Cynthia. Igen, így hívták a lányt. Tudtam, hogy ismerem őt. Tudtam, hogy szeretem őt. Nem tudom, hogy honnan, de éreztem. Talán mert egymás mellett feküdtünk, talán mert…
- Bárcsak minden este ilyen jó lenne, Alice – sóhajtotta. – De a nővérem vagy és nemsokára férjhez adnak… nem akarlak elveszíteni – suttogta és egy könnycsepp jelent meg a szemében.
- Ki lenne az a férfi, aki elvenne engem? Szerintem te előbb leszel feleség, mint én. Az anyám sem hisz abban, hogy valaha megkérik a kezem. Mindenki azt hiszi, hogy bolond vagyok. Arról nem is beszélve, hogy mindketten mások vagyunk.
- Miért nem titkolod el, amiket látsz?
- Már késő. Már megtudták. Nem olyan könnyű eltitkolni a jövőt – sóhajtottam. – Mert érzem, tudom, hogy a jövőt látom. Nagyapa halálát is láttam. De mi értelme volt? Nem akadályozhattam meg… Akkor miért?
- Mert különleges vagy, és most nem a hihetetlen energikusságodra gondoltam – nevetett. – Néha olyan vagy, mint akit felhúznak és addig pörög, rohan, amíg tart az eleme. Csak sose fogy ki.
Vele nevettem.
- Talán egyszer majd te szervezhetnéd az esküvőmet – mosolygott Cynthia, a húgom. Sose gondoltam, hogy volt egy testvérem, de reméltem. Mindig is szerettem volna egy igazit, aki hasonlít rám, aki olyan, mint én.
- Édesanyánk nem engedné meg – nevettem fel. – Nézd azt a felhőt… olyan szép. Mint egy madár, aki gondtalanul szárnyal az égen. Aki szabad és boldog.
- Gyönyörű… - értett velem egyet, de a egyszer csak megzörrent a közelünkben lévő bokor. Ijedten felkaptam a fejem. Egy medve éhes tekintetével találkoztam. Rémülten sikítottam, és a testvéremre néztem, aki dermedten nézte az állatot.
- Cinthia! Rohanj! Menekülj! – kiáltottam a testvéremre, és futni kezdtem, megpróbálva magam után húzni őt. Még soha nem rohantam így. De megnyugtatott a tudat, hogy a húgom is jön utánam. Csak sajnos a medve is.
Hirtelen egy férfi tűnt elő a semmiből és amikor hátranéztem láttam, ahogy leteríti a medvét. Azt hiszem, hogy akkor döbbentem meg igazán. Megtorpantam és sokkos állapotban meredtem a férfi és a vadállat harcára. Cynthia szerencsére még nem vette észre, hogy lemaradtam. Én csak megigézve néztem az előttem zajló jelenetet. A férfi volt az erősebb. Megharapta az állat nyakát, és úgy tűnt, mintha szívna valamit. Olyan volt, mint akik kiszívják a mérget valakinek a testéből. De most nem azt szívta. Hanem a vérét. A valóság döbbenetes volt. Aztán a medve elernyedt, a férfi pedig darabokra szakadta a testét. Mindezt a szemem láttára. Azt hiszem, hogy minden érzelmem kiült az arcomra, mert a férfi óvatosan közelített. Hátráltam. Féltem tőle. Biztosan bántani akart. Éreztem az emlékbeli énem minden érzelmét és uralkodtak rajtam. Eggyé váltam a lánnyal.
- Ne félj, nem bántalak. Nincs semmi baj. Juan Davis a nevem. Téged hogy hívnak? – kérdezte mosolyogva.
- Alice – nyögtem ki nagy nehezen. – Mary Alice – tettem hozzá. Kedvesen nézett rám. Sötét szemei egyenesen engem néztek. Nem vette le rólam a tekintetét. Úgy éreztem, mintha elvesznék az örvényben. Akárcsak a jelenben, a múltban is elvesztem benne.
Dejavu…

5 megjegyzés:

  1. Huhhú... már nagyon vártam. :D Egyszerűen remek lett, végre felbukkant személyesen is mindenki előtt, felkeverte az állóvizet. :D Csak szegény Jaspert sajnálom most. :( Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog folytatódni, remélem minél előbb jön az új rész - ugye nincs már érettségid?? :D :D

    Üdv, Hella

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon jó lett a fejezet :D
    Most nagyon kíváncsivá tettél...
    Lécci siess a következő fejezettel!!!
    Puszi Hinata111

    VálaszTörlés
  3. Váo... ez sokkolt! Nem is igazán tudok, mit írni. Sok mindenre számítottam, de erre a férjes húzásra nem voltam felkészülve.
    Nagyon jó lett! Várom a folytatást.
    Üdv: Bee

    VálaszTörlés
  4. szia
    jaj de jó, végre egy új fejezet!! :D nagyon klassz lett, kíváncsi vagyok, mekkora kavarodás lesz mindebből :) bár sejtettem, hogy valami hasonló fog kisülni az" ismeretlen férfi dologból "

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a véleményeket :) Örülök, hogy sikerült meglepetést okoznom :) Nem, már idén nem lesz érettségim (csak jövőre), csak nyaralni fogok majd. De igyekszem írni is. Konkrét friss időpontot nem jelölök meg. A következő fejezet azonban néhány pillanat múlva felkerül :)

    VálaszTörlés