Sziasztok!

Üdvözöllek titeket a blogomon, ahol általam írt novellákat és regényeket olvashattok Twilight témában, remélem, hogy tetszeni fog nektek! Ha elolvastál valamit, nagyon örülnék, ha hagynál magad után véleményt, mert én abból fejlődök. Jó olvasást ;)

Admin: Ginewra
Opening: 2009. 06. 26.
Theme: Twilight


2011. május 8., vasárnap

Múltam sötétje - 1. fejezet

Egy lány és egy fiú boldogan fogják egymást kezét szemben egymással. A fiú szerelmes szavakat suttog a lány fülébe, majd gyengéden megcsókolja.
- Annyira szeretlek, kicsim – súgja gyengéden.
- Én is szeretlek, Juan – válaszolja a lány boldogan. Most vettem csak észre, hogy a lány gyönyörű hófehér ruhát visel. Ujjatlan, pánt nélküli testhez simuló felső része, és fodrosabb, habosabb alsó része volt, de remekül állt rajta. Értett a divathoz minden bizonnyal. Hosszú barna haja hullámosan omlott a fedetlenül hagyott vállaira. Kék szemeiben szerelem égett, és olyan megbabonázva nézett Juanra, mint ahogy én szoktam Jasperre nézni a legromantikusabb pillanatainkban. Az arca hibátlan, hófehér volt, de a szíve dobogott. Juan jóképű férfi volt, talán húszéves lehetett. Hosszú barna haja majdnem a válláig ért, laza eleganciát kölcsönözve szépnek mondható vonásaihoz. Neki is hófehér volt a bőre, és az ő szíve nem dobogott. Ő vámpír volt.
- Bárcsak örökké velem lehetnél – sóhajtotta Juan hirtelen támadt szomorúsággal.
- De mi van,ha meghalok? Nem akarlak itt hagyni téged. Csak téged akarlak, engem más nem érdekel. És persze Ashleyt. Mindennél jobban szeretnék veletek lenni. Kérlek, higgy nekem. Szeretlek.
- Ha megteszem, amit kértél… örökké elveszíthetlek.
- Mindig a tiéd leszek, történjék bármi. A szerelmünket nem felejthetem el. Téged akarlak, illetve titeket. Ne hagyd, hogy olyat tegyek, amit később megbánok. Megígéred nekem? Ugye, nem felejtesz el engem? Ígérd meg, hogy megvéded őt tőlem, bármit is teszek. Mindig legyen ő az első.
- Megígérem.
- El is hagysz, hogyha kell?
Juan összetörten bólintott, majd magához ölelte a törékeny lányt. Most vettem csak észre, hogy milyen beteges a külseje…


Zihálva ébredtem, és éreztem, hogy minden ízemben remegek. Kezemet a mellkasomra tettem és megpróbáltam megnyugodni, nem sok sikerrel. Az imént látott képek vadul kavarogtak az elmémben, és éreztem, hogy van jelentősége a látottaknak, még ha nem is sejtettem, hogy mi az. Se a lány, se a férfi nem volt ismerős, de éreztem, hogy valamilyen szinten kötődök hozzájuk. A képek homályosabbak voltak, nem egy megszokott látomás volt, hanem valami más…
Álmodtam! – zúdult rám a felismerés, és megrémültem. Én már évtizedek óta nem alszom, akkor most mégis mi történt? A vámpírok szervezete képtelen az ilyesféle emberi szükségletekre, akkor hogyan történhetett?

Remegő tagokkal ültem fel az ágyamban és körülnéztem. Vártam, hogy valaki előbújjon a sarokból, és azt kiáltsa: „Meglepetés! Tényleg elhitted, hogy álmodtál?”
Természetesen senki nem bukkant elő, egyedül voltam. Senki nem volt itthon. Esme és Carlisle ma ünneplik az első házasságuk évfordulóját és egy romantikus estét töltenek kettesben. Edward, Bella és Renesmee Denaliban vannak látogatóban Tanyáéknál, ahova mindannyiunkat hívtak, de végül csak ők hárman mentek el. Jasper, Emmett és Rosalie pedig elmentek vadászni egy messzebbi medvelelőhelyre, így napokra kivonták magukat az életemből. Természetesen Jasper engem is hívott, de valamiért nem akartam vele menni, egy kis magányra vágytam.

Napok óta furcsán éreztem magam, mintha nem is én élnék a testemben, csak egy külső szemlélő lennék, és kezdtem eltávolodni a többiektől, pedig ők ugyanúgy keresték a társaságom, mint korábban. De én nem éreztem magam olyan boldognak, mint előtte, mikor velük voltam. Éreztem, hogy valami megváltozott bennem, attól a perctől fogva, hogy először megpillantottam a fejemben a lány és a fiú, Juan képét, akkor még látomás formájában.
Nem tudom miért, de nem engedtem, hogy Edward kiolvassa őket a fejemből, úgy éreztem, hogy ők ketten, bárkikről is van szó, csak hozzám tartoznak, a magánéletemhez. Nem értettem, hogy miért. Egyikük sem volt ismerős, soha nem láttam még őket. De valami különös szeretethez hasonló érzés volt bennem velük kapcsolatban. Kezdek megőrülni…

Felálltam, és határozott léptekkel indultam a fürdőszoba irányába. Gyors mozdulattal léptem be a zuhany alá és a lehető leghidegebbre állítottam a víz hőmérsékletét. Abban reménykedtem, hogy egy kis hidegzuhany segít majd újra tisztán gondolkodnom. Bár a víz nem volt hidegebb a saját hőmérsékletemnél, mégis jólesett. Újra felfrissülve éreztem magam, és sikerült egy kicsit elvonatkoztatnom a furcsa álmomtól. Aztán mikor a tükörbe néztem, vidáman elmosolyodtam.

Frissebb voltam, mint valaha, az alvás jót tett kialvatlan szemeimnek, és kevésbé látszottak a vámpíros küllemjegyek a szemeim körül. A sápadtságomat és az aranybarna szemszínt leszámítva emberien néztem ki. A hajamra siklott a tekintetem és nyugodtan fogadtam a látványt, hiszen bárminemű fésülés vagy igazítás nélkül úgy állt, ahogy egyszer régen hajdanában meghaltam. Még sem voltam elégedett teljesen a látvánnyal, és leheletnyi szájfényt vittem fel az ajkaimra, majd a szemem körül is kifestettem. A sápadt arcomra is akartam tenni valamit, de nem találtam itthon pirosítót, így beértem a jelenlegi készletemmel, és boldogan szemléltem, hogy mennyivel szebb így az arcom.
A szekrényem felé indultam és elgondolkozva szedegettem ki a ruhadarabokat, de egyikhez sem volt kedvem. Túl egyszerűek voltak, valami harsányabbra vágytam, de végül beértem egy rövid farmer nadrággal és egy testhez simuló felsővel. Előkaptam a cipőim közül – jelentős mennyiséget tudhattam magamémak – és kiválasztottam egy fehér virágmintás papucscipőt, felvettem a kedvenc ékszereimet, majd elindultam a nappaliba, de Esme és Carlisle még nem értek haza.
Csendben letelepedtem a tévé elé, és keresni kezdtem valami jó filmet, amivel elfoglalhatom magam, amíg a többiek nem érnek haza. Kora reggel révén a tévében csak gyermekműsorokat találtam, így hamar a lekapcsolás mellett döntöttem. A könyves polcról lekaptam egy romantikus regényt, majd a teraszon kényelembe helyezkedtem, és olvasni kezdtem. Hamar kiderült, hogy a könyv fő témája a vérfarkasok és a vámpírok, de nem olyanok voltak, mint amik valójában.
Vámpíréhség – olvastam a címet, és elmosolyodtam. Ha az író tudná, hogy valójában milyenek is vagyunk, nem írna ilyen tévhiteket, de arra hamar rájöttem, hogy ő sem alvással tölti főrészt az éjszakáit, ugyanis elég vad aktusok voltak olvashatók a könyvben. Nagyjából olyan, mint amilyen Rosalie és Emmett románca éjjelente, legalábbis Rose elmondása alapján, mikor csajos estén a kalandjait mesélte. Bella múltkor eléggé megütközött a hallottakon, de én már meg sem lepődtem, hiszen mégis csak Emmettről és Rose-ról van szó, akik nem éppen a finomkodásukról híresek.
Szerettem a csajos estéket, olyankor olyan felszabadultak voltunk és mindenről beszélgettünk, ami eszünkbe jutott. Így lett jóba igazán Rose és Bella, hiszen rájöttek mindketten, hogy nem csak Renesmee védelme az egyetlen közös pontjuk.

Felsóhajtottam, a könyvvel hamar végeztem és még csak dél volt, a nap persze nem volt fent az égen, de én éreztem az időmúlását. Felkaptam a táskámat – benne a hitelkártyámmal – és elindultam a kocsim felé, majd miután kigyönyörködtem magam a sárga csodaautómban, a gázra tapostam és elindultam a város felé, hogy elűzzem az unalmamat egy kis vásárlással. Akkor még nem jutott eszembe, hogy hagynom kéne üzenetet, hogy hova megyek, hogy ne aggódjanak feleslegesen, de a mobilomról nem feledkeztem meg, ellenőriztem, hogy elraktam e, mert tegnap este órákig vártam Jasper hívására, hogy megtudjam jól vannak e, de nem hívott fel. Pedig én aggódtam érte, és rosszul esett a mellőzése. Féltem, hogy baja esett, de azzal nyugtattam magam, hogy nincs egyedül.
Kiűztem az aggodalmat a gondolataim közül és a tekintetem az útra fordítottam, mert nem akartam figyelmetlenségemmel baleset okozni, még ha nekem nem is eshetett bajom. Vidáman parkoltam le a helyi bevásárló központ parkolójában és a kirakatok felé vettem az irányt. Szebbnél szebb ruhadarabok sorakoztak, iszonyatos árakban, de nekem a pénz nem jelentett gondot, és kiválasztottam a legharsányabb és legdrágább darabokat.

Mikor a táskák tartalmát szemléltem pár órával később megütközve figyeltem, hogy milyen vadító ruhákat válogattam össze. Rosalie nem fog hinni a szemének, hiszen végre megfogadtam a vásárlási tanácsait, és nem csak „apáca” ruhákat vettem, ahogy ő mondaná, holott nem szoktam mindent takaró holmikban mutatkozni senki előtt. Nem akartam, hogy Jasper kiábránduljon belőlem, hiszen nagyon szerettem őt, nem tudnám elviselni, hogyha elveszíteném.

Ekkor vettem észre valami nagyon különöset. Egy lány engem figyelt, de nem a megszokott a módon. Az emberek gyakran néznek meg minket, vámpírokat, de ez most valahogy más érzést keltett bennem. Végig néztem a lányon. Kísértetiesen hasonlított rám. Kék szemeiben különös fényt láttam megvillanni, annyira nagyon ismerős volt. Ő volt az álmomban látott lány. Legalábbis erre jutottam hirtelen.
- Ki vagy te? – kérdeztem bizonytalan hangon, mire meglepetten nézett rám, mintha nem számított volna arra, hogy megszólítom. Meg kell mondanom, hogy még Rosalie-nál is szebb volt. Csakis vámpír lehetett. Vagy mégse? Hiszen hallottam, ahogy dobog a szíve. Leginkább Renesmee jutott róla eszembe. Félvér volna? Azt hittem Renesmee, Nahuel és nővérei az egyetlenek. Ezek szerint mégsem.
- Tényleg nem emlékszel rám? – kérdezte halkan, de mire reagálhattam volna eltűnt. Összezavarodottan meredtem utána, sehova sem tudtam tenni ezt a különös embert, félvért, vagy vámpírt. Nos.. talán az utóbbi az egyetlen, amit kizárhatok. Megráztam a fejem, és elindultam a parkolóba.

Beindítottam ismét a meseszép járgányom, és kifordultam vele az országútra, és úgy döntöttem, hogy most már hazamegyek, mert kezdett sötétedni, és Esme már biztosan tűkön ülve vár. Elővettem a mobilom és meglepetten vettem észre, hogy öt nem fogadott hívás szerepel a kijelzőn. Három Jaspertől, kettő pedig az otthoni telefonról érkezett. Gyorsan döntöttem és Jasper számát tárcsáztam.
- Halló? Alice, te vagy az? – szólt bele a kagylóba és jól eső érzés áradt szét az ereimben. Imádtam hallgatni a kedvesem megnyugtató hangját, és mindjárt nem éreztem magam annyira egyedül, mint korábban. Én akartam, hát vessek magamra.
Mosolyogva válaszoltam. Azonnal megfeledkeztem a furcsa lányról.
- Persze, ki más? Jól vagytok? – csevegtem boldogan és minden kellemetlen érzés távozott belőlem.
- Én remekül, de te hol vagy, kedvesem? Hazajövök egy hét után, erre te nem vagy sehol, üzenetet se hagytál, és a telefont se vetted fel. Ne csinálj ilyet többet, kérlek…
- Ne haragudj – szabadkoztam. – Csak vásárolni voltam, de már elindultam haza – magyaráztam kissé kelletlenül, hiszen rosszul esett a számon kérő hangsúly, még ha neki is volt igaza.
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz ilyet többet…
- Mit? Nem jöhetek el többet az engedélyed nélkül vásárolni? Vagy a házból sem léphetek ki, hogyha te nem engeded meg? – csattantam fel idegesen és az alvás valamint a lány okozta zaklatottság visszakúszott a torkomba. A düh gyorsan terjedt szét az ereimben, és legszívesebben kiadtam volna minden idegességet, amit a mostanában zajló furcsa események miatt éreztem. És nem beszélhettem senkinek arról, hogy mit érzek, hiszen senki nem hinné el, hogy tényleg aludtam.
A kirohanásom váratlanul érte, és szinte magam előtt láttam, ahogy hátrahőköl a hirtelen támadt dühömtől és percekig csak a meglepett csendet hallottam a vonal túlsó végéből. Közben észre se vettem, hogy egyre magasabb sebességgel száguldok, és egyre inkább válik instabillá a lelkiállapotom.
- Alice… én nem – hebegte Jasper megilletődve. – Én csak aggódtam, nem akartam semmit sem számon kérni rajtad.
- Dehogynem – morogtam durcásan és kezdtem lehiggadni. Pedig nem lehet mindent elintézni egy bocsánatkéréssel! És igaza van, én hibáztam azzal, hogy szó nélkül jöttem el, és még én veszem rá, hogy bocsánatért esedezzen, amikor nekem kéne. Azt hiszem, ma nem vagyok normális.
- Jasper, ne haragudj, én… - kezdtem, de a következő pillanatban váratlan dolog történt. Az úton előttem az álmomban látott férfi izmos alakját véltem felfedezni, ahogy egyenesen a szemembe néz, de nem ugrik el a száguldó kocsim elől. Ledermedtem, és nem reagáltam Jasper aggodalmas szólongatására, pedig ő biztosan érezte bennem a hirtelen feltámadt döbbenetem.
Olyan hirtelenséggel rántottam félre a kormányt, hogy a kormány belereccsent és a kezemben maradt, és felmondta a szolgálatot. Pánikba esve láttam, ahogy egy súlyos kamion közelít felém, hiszen áttértem a szomszédos sávba, majd éreztem, ahogy a két kocsi frontálisan egymásnak hajt, és a világ megfordul a tengelye körül. Tudtam, hogy mit kéne tennem, de a zsibbadtság az agyamban nem akart eltűnni, és nem voltam képes arra, hogy megmozduljak és kiugorjak a zuhanó járműből – mivel az út egy szakadék mellett vezetett – és engedtem az események szabad folyásának.
Felsikoltottam, mikor éreztem, hogy nemsokára a földnek csapódok a kocsival együtt, és féltem, hogy mégsem vagyok elég halhatatlan ahhoz, hogy túléljek egy ilyen halálos ütközést, és egy újabb sikollyal vettem tudomásul, hogy a zuhanás véget ért, majd a fejem az ablaküvegnek csapódott és én döbbenten vettem észre, hogy a tudatom elkezd zuhanni a semmiben, a következő pillanatban pedig ájultan feküdtem a ripityára törött, lángoló autóban. Sértetlenül kellett volna megúsznom, de valami gikszer történt, elájultam.

7 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ez elképesztő lett! Nagyon tetszik a történet! Remélem Alice-nek semmi baja nem esik! Nagyon jól írsz, és nagyon izgalmas a történet.
    Alice emberré változik? Az hogy lehetséges, vagy egyáltalán hogy képes aludni, hogy ájulhat el? Nagyon sok kérdés vetődik fel bennem, a történetednek köszönhetően. Nagyon várom a folytatást, és csak így tovább.
    Puszi,
    Alice656

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Köszönöm! Nagyon örülök, hogy írtál! Igazából a te történetedet olvasva jött meg a kedvem az Alice&Jasper pároshoz :) Alice-szel sok fura dolog fog történni, de nem lesz belőle ember :) Még egyszer köszönöm hogy írtál, nagyon boldoggá tettél! Már azt hittem nem kapok egy véleményt se :D A folytatás már készen van, a napokban felrakom ;)
    Puszi: Ginewra

    VálaszTörlés
  3. Hmm...igazából most keresem a szavakat ,hogy mit is írhatnék.Nem vagyok egy nagy Jasper és Alice páros rajongó,de ez a történet valahogy tetszik!:)
    Már a bevezető is felkeltette a figyelmem,és nem csalódtam!Szuper lett az első feji!
    Remélem Alice nem fog egy nagy és ostoba hibá elkövetni,amivel elveszíti Jaspert.Ők úgy jók ahogy vannak.Együtt.
    De ki lehet az a lány és a fiú?Dúsztom sincs..ezért nagyon várom az elkövetkezendő fejezeteket!!
    Pusz

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm!! Szerintem is nagyon jók együtt, de sajnos szeretem kínozni a szereplőimet :) Örülök, hogy ez a történet a páros ellenére is tetszik, remélem ez így marad! A lány és a fiú kilétére... ööö majd fény derül :)A folytatás hamarosan! Puszi: Ginewra

    VálaszTörlés
  5. nagyon jóóó..nekem a servitude for the freedom a kedvencem, de ez is nagyon jóó..és ne aggódj, nagyon sokan olvasnak, de olyan elmerülten hogy én legalábbis elfelejtek komizni, emrt csak ez van bennem:MÉÉÉG!!:D

    VálaszTörlés
  6. jajj köszi :) Remélem igazad van :) Ilyen hosszú szünet után sajnos nem lehetek benne biztos :)A 2. fejezet már fent is van ;) :P Köszi a véleményt!!

    VálaszTörlés
  7. Hmm..
    Nagyon érdekes a történet.
    Alice mindig ilyen szétszórt, de kicsit furcsa hogy alszik. Ezek biztos hogy álmok?
    Csak egy kósza ötlet, de nem lehet hogy fejlődik a képessége? Csak így tovább! Halmozz el minket olvasnivalóval.

    VálaszTörlés