Sziasztok!

Üdvözöllek titeket a blogomon, ahol általam írt novellákat és regényeket olvashattok Twilight témában, remélem, hogy tetszeni fog nektek! Ha elolvastál valamit, nagyon örülnék, ha hagynál magad után véleményt, mert én abból fejlődök. Jó olvasást ;)

Admin: Ginewra
Opening: 2009. 06. 26.
Theme: Twilight


2011. május 20., péntek

Múltam sötétje - 4. fejezet




Ingerlékenység


Aggasztott a nemrég látott látomás. A tudat, hogy Jasper őrültnek fog hinni kikészített. Nem viselkedhettem furán. Ha megakadályozom, akkor a jövő megváltozik. A jövő képlékeny, ez a telefonhívás nem történhet meg. Nem gondolhat rólam ilyeneket Jasper. Meg kell akadályoznom, bármi is ez az egész. Az utóbbi napokban egyre többször tört rám különös álmosság, de hála a makacsságomnak, nem aludtam el többet és persze, baleseteknek sem lettem áldozata. Úgy gondoltam, hogy most végre újra boldog vagyok. Inkább a közeledő második esküvőmre koncentráltam. Vidáman pörögve kezdtem el szervezkedni és szinte őrületbe kergettem mindenkit. Folyton ez járt a fejemben, de csak azért, hogy kizárjak minden mást. Mondjuk a két különös idegent, akik észrevétlenül törtek az életembe.
- Alice, nyugi – csattant fel egyik reggel Rosalie, és vasvillaszemekkel jutalmazta az izgatottságom és a boldogságom.
- Most mi van? – nevettem fel. – Nem én tehetek arról, ha rossz éjszakád volt… - mondtam neki vigyorogva, mire egy párna repült felém. Rosalie pedig kiviharzott a házból.
- Hé, mi a baj? – kiáltottam utána, és zavart, hogy most csak mi ketten voltunk itthon. Rosalie után indultam, mert nem akartam, hogy megharagudjon rám és követtem egészen az erdő széléig, ahol végre utolértem.
- Mi a baj? Én nem akartalak megbántani, nem tudtam, hogy… - szabadkoztam, pedig sejtettem, hogy igazából nem én voltam a viselkedése hátterében. Rosalie ingerlékeny természet volt, és bármiért volt ideges, a dühét mindig másokon vezette le. Általában a férjén.
- Hagyj, semmi baj… - felelte, de nem nézett rám. Tekintetével a messzeséget fürkészte. Tudtam, hogy direkt nézett el mellettem.
Melléléptem és magam felé fordítottam. Az arcán fájdalmat láttam, és tudtam, hogy soha nem látott vizekre eveztem. Rosalie még soha nem osztotta meg velem a gondjait, és tudtam, hogy most sem fogja.
- Ne haragudj, Alice… én nem rád haragszom – felelte bűnbánóan, és kisimította a szeme elől szőke tincseit. Valahogy sejtettem, hogy így van, de meglepődtem az őszinteségén.
- Rose…
Szótlanul ült le egy sziklára háttal nekem. – Olyan jó neked – sóhajtotta, mire meghökkentem. Vajon, megint elaludtam és álmodom?
- Miért?
- Jasper mindenben melletted áll, és soha nem fog téged elhagyni. Aranyos és szeret téged.
- Gondok vannak Emmett és közted? – éreztem rá azonnal és azon járt az agyam, hogy miért nem láttam előre ezt a helyzetet. Ötletem se volt, hogy mi gondja lehet Rose-nak és Emmettnek, hiszen láttam, hogy mennyire szeretik egymást.
- Igen… Mostanában képtelen vagyok vele beszélgetni, vagy a szexen kívül bármi mást csinálni. Egy szex éhes tuskó lett, aki az eszét a lenti zacskóiban hordja. Már nem is érdeklem, csak elégítsem ki és kész. Az utóbbi napokban nem is beszélgettünk, nem csináltunk semmit sem közösen, és egyre kevésbé látom rajta, hogy ki tudom elégíteni… Le fog cserélni… Megunt engem.
- Ugyan, Rose – kezdtem megrázva a fejem. Képtelennek tartottam a helyzetet, és éreztem, hogy Rose téved. Lehetetlen, hogy Em megunta volna őt. Pont őt?
- Nem is értem miért mondom el neked… Ne mond el neki, kérlek. Csak olyan rossz, hogy úgy érzem, hogy van neki valaki más, aki biztosan valami ember… Talán ő is gyereket akar, egy Nessie-t, és én ezt nem tudom megadni neki, és…
- Rose, fejezd be! – csattantam fel. – Ez badarság, látom Emmetten, hogy mennyire szeret téged, és gondolod, hogy egy szeretőről nem tudnék? Semmi okod ezt feltételezni, és ha szereted őt, megbízol benne!
- Én… jaj, te ezt úgy sem érted! – csattant fel mérgesen. – Mit értesz te a szeretőkhöz? Volt neked valaha Jasperen kívül bárkid? Ugyan már… Könnyen éreztetheted velem, hogy Emmett hűséges, amikor te csak a hűséget és boldogságot ismered! Hogyan érthetnél meg? – kiabált mérges, fensőbbséges arccal, és kezdtem megbánni, hogy utána jöttem. – Csak egy különc vagy fura látomásokkal, hogyan érthetnél meg?
- Befejezted? – kérdeztem fagyosan. Olyan dühöt éreztem magamban, amit nagyon régen és a családomra még soha nem voltam mérges. – Miért hiszed, hogy te vagy a szegény szerencsétlen? Belegondoltál, hogy nem csak te hordod a világ fájdalmát?
- Miért talán te? Ezt egy szóval sem mondtam. Nézd már meg a tökéletes életedet! Olyan, mint egy rózsaszín tündérmese egy mesebeli herceggel!
- Igazán? Nem mondom, hogy rossz életem van, mert nem igaz. Tudod, én boldog vagyok, mert boldog akarok lenni, és nem siratom magam minden semmiségért. Én nézzek magamba? Emmett a tenyerén hordoz téged, gyönyörű vagy, próbáld meg nézni a szép dolgokat, és ne mard el magad mellől az embereket, mert magányos leszel. Nem is tudod, hogy az mennyire rossz – mondtam neki mérgesen. A végére már kiabáltam, majd elindultam a ház felé, egyenesen a szobámba.

A méreg hamar eltűnt, helyette bűntudat került a szívembe, amiért ennyire nem értettem meg. Igaza volt mindenben, de abban nem értettem egyet, hogy nekem minden tökély, mert a rejtélyes idegenek nem hagytak nyugodni. Néha már látomás formájában is megjelentek, vagyis inkább csak homályos foltok, amik még inkább összezavartak. Különféle helyek, és én nem tudtam, hogy miért látom mindezt. A képességem mostanában folyton ezekre a különös dolgokra irányult és féltem, hogy nem látom meg, ha közeleg valamilyen tragédia. Mostanában szinte semmit nem láttam a családról vagy Belláékról, akik iszonyatosan hiányoztak, hiszen Bella volt a legjobb barátnőm, Edward a legkedvesebb bátyám, Renesmee pedig a legimádnivalóbb kislány az egész világon. Imádtam őket, meg persze a többieket is, de velük mostanában nem sokat beszéltem. Az időm nagy részét Jasperrel töltöttem…

Hogy lenyugtassam magam, egy könyvért nyúltam. Lana Adriantól kezdtem el olvasni „A vámpír csókja” című könyvet, és órák hosszat böngésztem a sorokat. Hihetetlen, hogy az emberek mit ki nem találnak a vámpírokról. De mégis… nagyszerű könyv volt. De nem olvastam sokat, Rose nem hagyott nyugodni.

- Alice? Ne haragudj – jelent meg az ajtóban a szőke szépség, és én mosolyogva odamentem hozzá, majd átöleltem.
- Semmi baj. Ennek ellenére, biztos vagyok benne, hogy Emmett szeret téged. Talán beszélned kéne vele.
- Talán igazad van – sóhajtotta.
- Mit szólnál egy kis vásárláshoz? – döntöttem el hirtelen, és reméltem, hogy neki se lesz ellene kifogása. Láttam, hogy remekül fogunk szórakozni. Szükségem volt egy kis feltöltődésre. A ruhák mámorító világa mindig elvarázsolt. A város hangulata is nagyon tetszett. Port Angeles mindig is a kedvenc vásárlóhelyem marad. Bár még mindig Forksban éltünk, lassan hét éve. De Bella Charlie-t, Nessie pedig Jacob-ot nem tudta maga mögött hagyni. Így legalább próbáltunk úgy kinézni, mintha öregebbek lennénk. Változtattuk a stílusunkat ha nyilvános helyre mentünk és kerültük a feltűnést. Szerencsére ez Port Angelesben nem számított. Ahhoz épp elég nagy volt, hogy akármikor elvegyüljünk.
Rosalie természetesen igent mondott a vásárlási ötletemre, ami inkább volt utasítás, mint kérdés. A többiek még mindig vadászni voltak, így hagytunk nekik egy üzenetet. A múltkori után ez volt a minimum, talán.
- De én vezetek – jelentette ki Rose gúnyosan, mire csak a fejemet ingattam. Ez egy gonosz megjegyzés volt. De ugrándozva pattantam be a gyönyörű sportkocsijába. Ha már a kocsiknál tartunk… mikor kapok egy új sárga porshét? Már annyira hiányzik a drága. Pedig még csak néhány nap telt el azóta.
- Imádom ezt a sebességet – mosolyogtam a nővéremre, mire még inkább a gázra taposott. De nem tehettük ezt meg sokáig. Ahogy beértünk a városba, lassítanunk kellett. Nem szívesen tettük, de nem akartunk feltűnést. A lassúság idegölő volt, de szerencsére hamar odaértünk a kedvenc plázánkhoz.

Rosalie mintha máris jobban érezte volna magát. Vidáman támadtuk meg a jobbnál jobb boltokat, és nem nyugodtunk addig, amíg tele nem lett a kezünk ezerféle ruhás táskákkal. Nem tudom, hogy meddig tartott ez az egész, de élveztem. Feltöltődtem elemekkel. Boltkóros voltam, azt hiszem. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy Rose nincs sehol. Az imént bepakoltam a táskákat a kocsi csomagtartójába, de mire visszaértem már nem volt sehol. Lassan bezárnak a boltok, legalábbis a kiírás szerint. De hol lehet Rose?

Idegesen néztem körbe, valami nyugtalanított. Megcsörrent a telefonom. Kapkodva néztem a kijelzőre, de az Jasper nevét mutatta. Magamra erőltetve a nyugalmat, vettem fel.
- Jazz. Szia!
- Alice, merre vagytok?
- Vásárolunk Rose-zal, miért?
- Csak kérdeztem – válaszolta mosolyogva. – Akkor én nem is zavarok. Érezzétek jól magatokat. Szia!
- Szia! – köszöntem el megkönnyebbülten, és újra keresni kezdtem a barátnőmet a szememmel.
Akkor láttam meg újra a különös lányt. Meredten nézett rám, de valami különös szomorúság áradt a tekintetéből. Egymásra néztünk és ő elmosolyodott. Odamentem hozzá, és mintha ezen nem lepődött volna meg.
- Ki vagy te? Mi dolgod velem?
A lány csak mosolygott. – Nem emlékszel?
- Ki vagy te? – ismételtem meg.
- Juan majd mindent elmagyaráz, amint eljön az ideje. Ne félj, Alice. Nemsokára érted jön – suttogta halkan, majd faképnél hagyott. Döbbenten hallgattam a szavait, és sehogy nem találtam benne értelmet. Mit akarnak ezek tőlem? Dühös lettem, és emberi tempóban futni kezdtem utána. De arra nem számítottam, hogy ő is rohanni kezd. Nem futhattam vámpírként, mert ahhoz még túl sok ember volt. Ő se volt nálam gyorsabb, de sajnos lassabb sem, így nem tudtam leküzdeni a távolságot, és egyszer csak eltűnt a szemem elől.
Dühösen néztem utána, de legnagyobb meglepetésemre a következő pillanatban megláttam a barátnőmet az egyik kirakat előtt.
- Rose! – kiáltottam dühösen, mire értetlenül nézett rám.
- Mi van?! – kérdezte.
- Hova tűntél? Téged kereslek már egy ideje…
- Hát most megtaláltál… Na én végeztem itt. Mehetünk?
Szótlanul bólintottam, és elindultunk a kijárat felé. Még a szemem sarkából láttam a lányt, aki egy reklámos tábla mögül bújt elé és továbbra is engem figyelt. De most nem rendezhettem jelenetet, hiszen Rose is itt volt.

3 megjegyzés:

  1. Ejha...:)
    Emmett már csak Emmett...de egy kis figyelmességet szánhatna Rose-ra..:)Bár tuti szereti...:P:)
    Az a veszekedés meg durva volt,bár mindkettejüknek igazat adok:P:D Pártatlan vagyok :)
    És remélem Alice nem fog megőrülni,bár ha így halad..:(
    És a vége..vagyis hogy a lány előbukkant?? Most követni fogja Alice-t?
    Mert abból semmi jó nem fog kisülni..Tudom..:)
    Jóó lett(L)!!Nagyon !!!
    Puszy

    VálaszTörlés
  2. Szegény Alice!
    Nagyon megviseli ez az ügy Juanékkal. Még Rose-ék balhéját sem látta előre. Ez még a "kisebbik" gond. És ha valaki bajba kerülne?
    Szerintem el kellene mondania a családnak. Együtt találhatnának rá megoldást. Így csak egyre nagyobb lesz a baj.
    Nagyon várom a következő fejezetet!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, hogy írtatok!! (L) Felraktam a következő fejezetet! :)

    VálaszTörlés