Sziasztok!

Üdvözöllek titeket a blogomon, ahol általam írt novellákat és regényeket olvashattok Twilight témában, remélem, hogy tetszeni fog nektek! Ha elolvastál valamit, nagyon örülnék, ha hagynál magad után véleményt, mert én abból fejlődök. Jó olvasást ;)

Admin: Ginewra
Opening: 2009. 06. 26.
Theme: Twilight


2009. november 3., kedd

Lélekvihar - A vér szava - 23. fejezet


Felfedett titkok 3/3

(Edward szemszöge)

- Elnézést a zavarásért –szólaltam meg, amikor végre sikerült rávennem magam, hogy belépjek az ajtón. – Azt hiszem Mr. Swan, hogy erre nem lesz semmi szükség. Hurt, azaz igazi nevén James már halott. Én öltem meg – vallottam be higgadtan, és vettem egy mély levegőt. Hosszan mérlegeltem a lehetőségeket és a titkokat, amik most szabadultak fel béklyóik alól. Sok minden kavargott bennem egyszerre.

Amíg Reneé és Charlie tisztázták a helyzetet, én Bella mellett voltam és a kezét fogtam, mégis hallottam minden egyes szót és tudtam, ahogy a többiek is. A bizonytalanság satuban tartott, de most már nem éreztem félelmet. Azok után, hogy Reneé ennyi mindenen ment keresztül… joga van meg tudnia James kilétét. Akkor is, ha majd ki akadnak azon, hogy mik vagyunk. A folyosóra lépve Carlisle fogadott, mikor elhagytam Bella kórtermét. Megengedte és egyetértett velem, de félt, hogy bonyodalomhoz vezet az őszinteség. Hálás voltam, amiért támogatott, de biztos voltam benne, hogy Rosalie-nak lesz hozzám néhány keresetlen szava, amit teljesen megértek, hiszen törvényszegésre kényszerülök. De el kell rendeznem a helyzetet,

Bellának szüksége van rájuk, hogy felépülhessen, és ne roppanjon össze az igazság súlya alatt. Ettől féltem a legjobban. Féltettem törékeny lelkét a további szenvedésektől, de már úgy éreztem, hogy van értelme küzdeni, mert van út, ki a sötétségből. Már csak segítenem kell, hogy mindenki megtalálja ezt az utat… És az én Bellám boldog legyen…

Te jó ég… ha belegondolok, hogy kinek a lánya… Kiráz a hideg. Nem őt vetem meg érte, hiszen ettől még ugyanúgy szeretem, de ez annyi mindent megmagyaráz, és egyben ellehetetlenít. Bella félvér. Soha nem gondoltam, hogy ez lehetséges, mert úgy tudtam, hogy a vámpírok minden tagja nemzésképtelen. Nem is feltételeztem ezt, és ezek szerint nekem is lehet gyerekem, ha nagyon akarnám, de nem akarnék Bellának fájdalmat okozni és nekem ő a legfontosabb. Ha egy nap beköszönt az a csoda, hogy újra együtt lehetünk, akkor üvölteni fogok. A boldogságtól, amit érezni fogok.

Ez minden vágyam, hogy újra helyre álljon minden. De ahhoz, hogy ez bekövetkezzen áldozatok szükségesek, még hozzá nagymértékűek, és még korántsem simultak el a dolgok. Bellának fel kell majd dolgoznia a születésének körülményeit és tudom, hogy nem lesz könnyű. Szenvedni fog. De én csendes távolból fogom segíteni, és mellette leszek. Nem engedem, hogy még egyszer arra vetemedjen, hogy kioltsa az életét. Nem fogom megengedni.



Charlie és Reneé könnyes arcán meghökkentséget láttam, de az sem kerülte el a figyelmemet, hogy Reneé milyen borzalmas állapotban van. Amint elmondtam mindent, ami szükséges, szólok Carlislenak, hogy lássa el őt is. Önző vagyok talán, de mindent Bella érdekében teszek, és megpróbálom majd helyrehozni a hibáimat.

- Megölted? – hebegte Charlie döbbenten, és szinte láttam, ahogy száguldanak a fejében a gondolatok. Lelkében vihar dúlt és én pontosan tudtam, hogy mit élhet át. – De hisz… te még csak…

- Hány éves vagy, Edward? – kérdezte Reneé csendesen. Éreztem, hogy ő a lelke legmélyén tudja az igazságot.

- Tizenhét.



- De… - ellenkezett Charlie. Tudtam, hogy mit akar mondani, hiszen tizennyolcnak kéne lennem, hivatalosan.

- Mióta vagy tizenhét? – kérdezte meg Reneé ezúttal. Muszáj volt elmosolyodnom, le sem tagadhatnák a hasonlóságot.

- Bella is ugyanezt kérdezte – merengtem el egy pillanatra. – Egy ideje… 1918 óta – vallottam be és felnéztem rájuk. Charlie hátrahőkölt, nem hitt nekem. Reneé arca csendes beletörődöttséget mutatott.

- Azt hiszem, ezt meg kell, magyarázd, Edward. Charlie azt hiszi, hogy megőrültél.

- Miért? – csattant fel Charlie. – Mit kéne, higgyek?

- Amit most elmondok maguknak, arról senkinek nem beszélhetnek, csak a családom és Bella tudják. Az életük kerülne veszélybe, hogyha kiderülni, hogy tudnak rólunk, de úgy érzem, Reneé, hogy azok után, amiken átment… jogában áll mindenről tudnia. Főként tekintve, hogy Bella félig James gyermeke.

- Nem beszélünk róla senkinek – egyezett be Bella édesanyja és Mr. Swan is megadta magát.

- 1901. június 20-án születtem Edward Masenként – kezdtem bele és láttam, ahogy Charlie elsápad a név hallatán. Ezt nem kerülhettem el, de nem akartam többet elárulni annál, mint amennyi feltétlenül szükséges. – Akkoriban pusztított Európában a spanyolnátha, és mikor tizenhét éves lettem én is megfertőződtem a szüleimmel együtt. Carlisle abban a kórházban dolgozott, ahol haldokoltunk. Az édesanyám utolsó kívánságát hozzá intézte, hogy mentsen meg engem bármi áron. Carlisle megtette, hiszen egy nagy titkot hordozott. Nem volt ember, vámpír volt.



Mind a ketten felnyögtek és éreztem, hogy nem hisznek nekem.

- A vámpírok időtlen idők óta jelen vannak a világunkban, de titokban léteznek, ugyanis létezik egy klán, akik szigorú törvényeket hoztak, hogy a titkunk titok maradjon. Sok minden mese terjeng a vámpírokról, de ezekből kevés igaz. Nem halunk meg se a napfénytől, se a szentelt víztől, és a karó vagy a kereszt sem használ ellenünk. Talán ezért létezünk, mert nagyon bonyolult a módja az elpusztításunknak. Egy viszont igaz a mesékből, a vámpírok vért isznak… - Reneére néztem, aki megremegett és szinte Charlie-ba kapaszkodott, aki még mindig nem hitt nekem. – A mi családunk más, mint a többiek, mi nem akartunk szörnyeteg lenni, mi állatvérrel táplálkozunk, és az évek alatt sikerült annyira fejleszteni az önuralmunkat, hogy emberek között élhetünk. Carlisle erre a legmeglepőbb példa, hiszen orvos, de az ő önuralma átlép mindent határt. Bella tudja rólunk az igazságot, és hiába próbáltam őt távol tartani őt magamtól, nem ment. Nem félt tőlem soha, és a történtek fényében ez nem meglepő. Ugyanis James is vámpír, de ő a kegyetlenebbik fajtából. Mi nem tudtuk, hogy képesek vagyunk utódot nemzeni, de ezek szerint lehetséges. Bella félvér… bár ez nem tudom, hogy mivel jár. Talán ennek köszönhető, hogy él.

- Honnan tudjam, hogy hihetek neked? – kérdezte Charlie bizonytalanul. – Már ne haragudj, de elég hihetetlen ez a történet… És azt mondtad, hogy megölted ezt a Jamest… Miért? Nem tudhattad, hogy…

- Valóban nem tudtam. Még emlékszik bizonyára a napra, amikor Bellát elvittem hozzánk, hogy baseballozzunk. Aznap változott meg minden. Játék közben felbukkant három nomád vámpír, ők voltak a felelősek a halálesetek miatt is, amik után nyomoztak. Eleinte békés volt a hangulat, de én féltettem Bellát. Laurent, Victoria és igen… James voltak ők. James furcsán figyelte őt. Azt még nem mondtam, de a vámpíroknál előfordul, hogy bizonyos különleges képességet kapnak. Én gondolatolvasó vagyok, Alice a jövőbe lát, Jasper érzi mások érzelmeit, és James… ő nos nyomkövető.



Reneé felszisszent. Megértően néztem rá, és folytattam.

- Nem tudom, hogy rájött-e, hogy a lányáról van szó, de egyből tudtam, hogy őt szemelte ki, mint zsákmány. El kellett menekítenünk Forksból, és kénytelen volt megbántani magát – néztem Mr. Swanra. – hogy elengedje őt, mert különben ön is meghalt volna. Ami Phoenixben történt, nem volt baleset. James túljárt az eszünkön, és átverte Bellát. Elhitette vele, hogy maga, Reneé vele van és megöli, ha nem játssza ki Jaspert és Alice-t. Majdnem későn érkeztünk. Bella sérüléseit James okozta, és megöltem őt… Nem jókedvemből… de majdnem megölte Bellát… és… - elcsuklott a hangom, mert felidéződtek bennem a kínzó percek.



*.*



A repülőgép halkan, nesztelen ért földet. Izgatottság, és aggodalom száguldott az ereimben a vér helyett. Tudtam, hogy Bella veszélyben van, de hittem, hogy megvédhetem, és ha mellettem marad, akkor nem érheti baj.

- Nyugalom, Edward – tette a vállamra a kezét Carlisle. – Nem lesz baj. James és Victoria csak ketten vannak, biztosan megadják magukat, hiszen túlerőben vagyunk – mondta, de én csak megráztam a fejem. Ismertem őt, és tudtam, hogy el akar kerülni minden nemű vérengzést, de ez a feltételezés naivság volt a részéről. Én tudtam, hogy, amit mond, lehetetlen.

Türelmetlenül haladtam az embertömegen keresztül és a szerelmem alakját kerestem a tömegben, de nem leltem sem őt, sem Jaspert, sem Alice-t. Aggodalom kúszott a torkomba, és akkor már éreztem, hogy baj van. Emmett tekintete találkozott az enyémmel és láttam, hogy egyezik a véleményünk, valami baj van. Úgy éreztem, mint akinek tőrt szúrnak a szívébe, arra a gondolatra, hogy Bella James kezére került. Láttam a fejében mindazt, amit eltervezett vele, és nem hagyhattam, hogy megtörténjen.



Emberi futással indultam a keresésükre és hamar megleltem Jaspert, amint egy női mosdó előtt várakozott feszülten. Amikor meglátott, mintha megkönnyebbült volna, de meg is ijedt.

- Bella? – tettem fel az engem leginkább foglalkoztató kérdést.

- Azt mondta, hogy be kell mennie a mosdóba, oda nem mehettem utána, Alice pedig nem jött velünk. Ennek már jó ideje és nem jött ki. Alice egy másodperce ment be megkeresni.

És mint végszóra megjelent egy apró koboldszerű arc, telve rémülettel.

- Nincs itt, a mosdónak két kijárata van. Elment, önszántából… Jamesnél van a ballett stúdióban – mondta egyenesen nekem rémülten és idegesen. A tőr megfordult halott szívemben, és megmerevedtem. Önkívületben olvastam ki a koordinátákat Alice fejéből, és rohanni kezdtem. Rohantam, de olyan gyorsan, hogy az emberi szem képtelen volt észlelni a sebességemet. Hallottam, hogy utánam kiáltanak, de engem nem érdekelt, csak az, hogy idejében érkezzek.

Amint megérkeztem meghallottam Bella fájdalmas sikolyát, és valami elpattant bennem. A bennem lakó tomboló szörnyeteg előbújt és berontva rávetettem magam Jamesre… onnantól homály fedte elmémet, az aggodalom és a gyilkos düh uralt.

A következő, ami világos, hogy Bella a karjaimban fekszik eszméletlenül, és véresen. Beleszakadt a szívem a látványba és abban a pillanatban biztosan tudtam, hogy nem termett vámpírnak boldogság e földön…



*.*



Megráztam a fejem, mert nem akartam arra a napra gondolni. Bár talán az nem fájt annyira, mint a mostani helyzet, mert akkor még nyíltan szerethettem. Akkor még minden más volt és biztosan tudtam, hogy ha egyszer sikerül kibékülnünk, akkor sem lesz semmi ugyanolyan, mint azelőtt. Ez biztos volt.

- Bántotta Bellát – motyogta Charlie mérgesen. – Meg kell, hogy mondjam, hogy nem hiszek a természetfelettiben, de ha belegondolok ebbe az egészbe… meg kell hagyni, hogy nem igen létezik más magyarázat. Minden szavad beleillik a képbe, és arra is magyarázat, hogy La Push-ban miért utált titeket mindenki annyira. És Reneé… múltjára is pontosan ráillik. Nem ajánlom, hogy átverj, Edward Cullen… de Bella és Reneé érdekében hiszek neked… de ha bántani mered őt… és még valami. Nem akarok még többet tudni. Van egy olyan érzésem, hogy még nem mondtál el mindent és nekem az is gyanús, hogy Masen volt a neved, de nem akarom tudni, rendben? – nyújtotta felém a kezét, és én elfogadtam.

- Rendben – mosolyodtam el és Reneére esett a pillantásom.

- Lehet még egy kérdésem? – kérdezte halkan. – A húgom és az édesanyám vérét… megitta, igaz?



Keserűen bólintottam, és fájt így látnom Bella édesanyját, mert nem érdemelte meg, hogy ilyeneken menjen keresztül. Nem csoda, hogy Bella rokona…

- Vámpír… te jó ég… Én régen hittem az ilyesmikben, de a szüleim elég földhöz ragadtak voltak… és kinevettek, hogy hiszek ilyesmikben. Bellára tökéletesen jellemző, hogy veled hozta össze a sors – nevetett fel érzelemmentesen. – De te… vagyis ti nem vagytok olyanok, mint ő, és ennek örülök. Bella nagyon jól járt veled, Edward, mert te nem vagy szörnyeteg. Remélem, hogy minden rendbe jön köztetek…

- Én is. Köszönöm, Reneé. És kérem… nem az ön hibája, csakis Jamest lehet hibáztatni. Én akkor nem is zavarok… - indultam az ajtó felé, mert fel akartam keresni az apámat két okból is. Az egyik Reneé volt, a másik természetesen Bella. Mindent tudni akartam végre az állapotáról.

Magukra hagytam őket, és hagytam, hogy mostantól maguk birkózzanak meg a problémájukkal. A folyosón Rosalie gyilkos tekintete kísért utamon.

„Megőrültél, Edward. Nyakunkra hozod a Volturit…” – gondolta mérgesen, de nem foglalkoztam vele, és megkerestem az apámat, majd Bellához mentem, hogy az ágya mellett legyek. Hiszen nekem ott a helyem, hogy fogjam a kezét, és izgatottan várjam, hogy mikor nyitja ki gyönyörű szép szemeit. Olyan régen voltak boldogok, és már nagyon hiányoztak nekem azok a percek. De most másra sem vágytam, csakhogy egészséges és boldog legyen. Nem kértem semmi mást.

- Ébredj fel, Bella… szükségünk van rád – suttogtam lágyan és egy finom csókot nyomtam a homlokára.

4 megjegyzés:

  1. ez is annyira jó lett nagyon várom a folytit:D

    VálaszTörlés
  2. nagyon tetszik ez a rész!(:
    várom a folytatást!
    puszi,Kinga

    VálaszTörlés