Mennyből a vámpír

Békés és Boldog Karácsonyt Kívánok minden olvasómnak és látogatómnak!

A novellát sok-sok szeretettel ajánlom barátnőimnek, nektek: Brigyo; DorcikusS; Réku; Melinda
Továbbá sok-sok szeretettel ajánlom internetes barátnőimnek, nektek: Zsófiii; Lana; Rosalie; és persze minden olvasónak!

...................................................................................

Kábultan pihentem Edward biztonságos karjaiban és mosolyogva élveztem a lágy simogatást. Sokkal finomabb és óvatosabb volt, mint az éjjel, amikor együtt voltunk minden tekintetben. Boldog sóhajjal emlékeztem vissza a kellemes éjszakára, és egy finom csókot leheltem a szerelmem szépséges arcára. Csibészes félmosollyal figyelte minden mozzanatot, de a csókom nyomán ő is behunyta a szemét.

- Jó reggelt, szerelmem – mormogta behunyt szemmel, majd végig simított márvány fehér bőrömön.
- Az éjszakákat jobban szeretem – vigyorogtam.

Edward felnevetett.
- Milyen jó, hogy nem kell aludnunk, nem igaz? Több időnk marad – nevetett felszabadultan. – Csodálatos voltál, édesem.
- Te is – motyogtam zavarban. Még jó, hogy vámpírként nem pirulhattam el. Felnéztem az aranybarna szemekbe, és már majdnem menthetetlenül elvesztem, mikor… feltárult az ajtó hatalmas csattanással. A földszinten Emmett nevetése harsant a levegőbe. Meghökkenten bámultam az ajtóban álló izgatott kislányomra.

- Anyu! Apu! Karácsony van! Boldog karácsonyt! – kiáltotta izgatottan, majd ugrott egyet és közénk vetette magát. Mind a ketten megszeppenve hallgattunk. Renesmee hátravetette a fejét, vörösesbarna tincsei hátrahullottak, majd nagy barna szemeivel meglepetten nézett ránk.
- Ti miért vagytok meztelenek? – kérdezte bájosan csilingelve. Ha most lenne vérem, most olyan piros lennék, hogy… hagyjuk. Te jó ég..
- Apukát most ellenőrizte, hogy nem e lehet mégis kistestvéred, Nessie! – harsant fel Emmett vidám hangja. Renesmee szemei meglepettségről árulkodtak, ellenben az apjával, aki dühösen elindult a földszintre, hogy leállítsa kedves bátyját. De én mégis felnevettem, mert ha mi voltunk a vicc tárgya, akkor is vicces volt.

- Apu most hova megy? – kérdezte a kicsim angyali szemekkel, és én a karjaimba kaptam. A fejével a vállamhoz dörgölőzött, majd kérdésre várva nézett rám. Amikor a földszintről egy csattanás hallatszott, még jobban felvetődött benne a kíváncsiság.
- Hát… megosztja Emmett bácsival a tapasztalatait, aztán megmutatja, hogy mitől nem lehet valakinek gyereke.
- De hát a vámpíroknak nem lehet gyerekük, Carlisle mondta… - értetlenkedett.
- Ez igaz, kicsim. De mi azért kísérletezünk, a remény hal meg utoljára – nevettem, és néhány pillanat múlva több csilingelő nevetés is csatlakozott hozzám. Jól van, na… nem gondoltam, hogy két évvel a születése után már szexuális felvilágosítást kell tartanom.

Még mindig szégyenben úszva kezdtem öltözködni, és hagytam, hogy Edward csitítsa Renesmee teljesen jogos izgatottságát. Két éves volt, de gyors növekedése révén minden tekintetben egy ötéves lánynak felelt meg. Vöröses barna fürtjeit egy mikulássapka alá rejtette, és egy aranyos egybe részes szoknyába bújt a karácsony színeiben. Biztos voltam benne, hogy Alice segített neki felöltözni.
Amikor lementünk a nappaliba Alice már javában szervezkedett, csak annyit láttunk, hogy összevissza cikázik a nappaliban oda-vissza. A többiek csak kényelmesen terpeszkedtek a kanapén, kivéve Esmét, aki karácsonyi süteményeket sütött az egyetlen unokájának, és Jacobnak, aki benéz hozzánk másnap, hogy a lányommal töltse a karácsony első igazi napját. De Rosalie olyan hevesen tiltakozott az ellen, hogy Szent Estén is itt legyen, hogy Jake visszavonulót fújt egy szokásosnál is keményebb szőke nős vicc kíséretében. Nessie kicsit csalódott volt, de belátta, hogy nem ajánlatos a kedvenc farkasát vámpírok közé hívni a szeretet ünnepén.

- Segíthetek a díszítésben? – állt a kislányom az ide-oda röpködő Alice elé, aki kénytelen volt megtorpanni. Úgy meredt rá, mintha valami kábulatból ébredt volna, majd szélesen elmosolyodott.
- Persze! – felelte, majd a szerelmemre nézett. – Feltéve, ha te Edward, eljátszod az új karácsonyi dalaid közben!
Láttam, hogy Edward meglepetten felvonja a szemöldökét, én pedig őt néztem érdeklődve. Nekem nem említett semmilyen karácsonyi számokat.
- Milyen dalok? – kérdezte Rosalie.
- Jellemző – morogta bujkáló jókedvvel. – Még el sem határozom, hogy megcsinálom, de már követeli. Nem kéne egy kis magánéletet hagyni?
- Hagyunk elég magánéletet éjjel a szobátokban – felelte Emmett, majd válaszra sem várva felkapta Renesmeét, és a magasba emelve megpörgette. Csilingelő nevetés harsant a levegőbe, miközben Jasper a fényképezőgép után nyúlt és vadul kattintgatni kezdett, hogy megőrizzen minden pillanatot. Én idén kimaradtam a díszítésből, és inkább Edward mellé telepedtem, aki leült a zongora elé. Elgondolkozva meredt rá, majd felém fordult és csókot lehelt az ajkaimra.
- Most már van ihletem – szuszogta a fülembe, majd a kezét a billentyűkre helyezte és lassan játszani kezdett. Én pedig átkaroltam, és közben a kislányomat néztem, aki nevetve teszi fel a piros és aranyszínű üveggömböket.

Emmett volt az, aki minden alkalommal megemelte a kislányom, miközben egy új keletű karácsonyi éneket dalolt, amiben a refrén a „Mennyből a vámpír” volt.


Mennyből a vámpír eljött hozzátok,
vámpírnők, vámpírnők!
Emmetthez menvén
fogjátok, fogjátok..

El is jönnétek a köszöntésre
azonnal, azonnal,
Szép ajándékot hozván szívükben
magukkal, magukkal.

Mennyből a vámpír eljött hozzátok,
vámpírnők, vámpírnők!
Emmetthez menvén
fogjátok, fogjátok..

A kis Emmettet egyenlőképpen imádják, imádják,
A nagy Úristent ilyen nagy jóért mind áldják, mind áldják.

Mennyből a vámpír eljött hozzátok,
vámpírnők, vámpírnők!


Esme fejcsóválva szemlélte fiát, aki most tényleg egy nagyra nőtt gyerekre hasonlított. De ő semmi nem volt a lángoló tekintetű Rosalie-hoz képest. A dal nyomban abba is szakadt, mikor a két tekintet összetalálkozott. Emmett feljajdulva fogadta az újabb taslit, amit Renesmee egy nevetéssel jutalmazott.

A fa hatalmas volt, két méter magas. Fel sem értem a tetejét, de egy vámpírcsaládnak magasság nem okozott gondot. Ahogy a pénz sem. Mindenből azt vettük meg, amelyik a legjobban tetszett. Az idei design mégis a piros-arany színkavalkád lett, ellensúlyozva fajtánk hidegségét. Alice mindent megtett, hogy a Cullen villa a lehető legbarátságosabb színekben pompázzon. Már hetekkel ezelőtt szervezkedni kezdett, és lelőni sem lehetett. Szegény Jasper már teljesen kikészült a feleségéből áradó energikusságtól. De nem tehetett semmit, bár Emmett ajánlott nekik egy-két energia levezető módszert. Cserébe csak gyilkos tekinteteket kapott.
Rosalie a konyhába ment segédkezni Esmének a sütemények behozatalában, bár nem mintha szükséges lenne. Nessienek egy tál süti is elég lenne, de Esme szokás szerint egy hadseregre főzött. Nem baj, majd Jacob elpusztítja holnap, és viszek majd belőle Charlienak is.
Carlisle az égőket helyezte el teljesen tökéletesen a fán, szinte sebészi pontossággal. Talán munkahelyi ártalom, ahonnan nemrég érkezett haza. Éjjeli ügyeletes volt a kórházban, de szerencsére egy baleset sem történt. Nem is csoda, hiszen már nem voltam ember. Csökkent a baleseti statisztika, és persze a bűnüldözési is, mert egy vámpír sem akart megölni.

Nem tudom, hogy a lágy dallamok tették-e, vagy csak szimplán a családom és a karácsonyfa látványa, de karácsonyi melegség áradt szét lelkemben, estére már teljesen álomittas hangulatba kerültem. Még inkább Edwardhoz bújtam.

- Mindig is szerettem a karácsonyt – suttogta Edward csendesen, de nem hagyta abba a szépséges dallamok alkotását. – Mikor kisfiú voltam csak pár évente futotta a családomnak egy soványka fára. Ajándék ilyen formában nem is létezett, mint ma. Annak örültünk, hogy egy szép fa van előttünk, és hogy meleg kandalló mellett ülhetünk. Ez volt a kedvenc ünnepem, de gyermekkorom röpke évei alatt nem tapasztaltam meg igazán sem a szeretetet, sem a karácsonyi hangulatot. Mikor vámpír lettem meggyűlöltem ezt a napot. Utáltam mindenkit, aki boldog, és aki gondtalanul ember lehet. Szörnyetegnek éreztem magam, holott Carlisle, majd később Esme is kitett magáért. Mikor a szökevény éveim után visszatértem hozzájuk, ők tárt karokkal fogadtak vissza. De nem csak bűntudatot éreztem, hanem szeretetet is. Aztán eljött a karácsony. Csodálatos volt, és már nem éreztem magam annyira kívülállónak. Kezdtem hinni Carlisle-nak. Kezdtem hinni, hogy ha ennyi érzelmet tud produkálni elkárhozott lelkem, akkor talán még sincs minden veszve. A család egyre nagyobb lett, és egyre nagyobb lett az ünnep varázsa. Egy idő után megint úgy kezdtem érezni, hogy nem tartozom közéjük. Hiányzott az életemből az, ami most megvan. A szerelem. A családom minden tagja intenzíven gyakorolta ezt az érzést, és fájt látnom a boldogságukat, mert én is vágyni kezdtem rá. Csak magamnak sem ismertem be. Aztán jöttél te.

- Ezt úgy mondod, mintha valami nagydolog lennék – motyogtam zavartan, és az arcára néztem. Ellenállhatatlan vágy ébredt bennem arra, hogy megcsókoljam, de nem tettem. Kíváncsi voltam a történet folytatására.

- Az embereknek van egy történetük, egy betlehemi csillagról, nem tudom, hogy miről szól pontosan. De te is egy csillag voltál az életemben. Egy csillag, ami felragyogott a sötét égbolton. Kezdetben azt hittem, hogy minden csillag, te is eltűnsz majd, és újra egyedül maradok a vaksötétben. De nem így történt. Mindent megadtál nekem, amire valaha is vágytam. Van egy szerető feleségem, egy imádnivaló kislányom, és egy tökéletes családom. És persze, az örökéletről se feledkezzünk meg. Ha kívánnom kéne, azt hiszem nehéz helyzetbe kerülnék. Mindenem megvan, amire szükségem van. Ti itt vagytok nekem, és csak ez számít ma.

- Oh, Edward – nyögtem, és furcsa szorítást éreztem a torkomban. De ez most nem a szomjúság volt. A kitörni készülő meghatott könnyek nélküli sírás első tünetei.

- Lehet akármilyen szép ez a karácsonyfa, lehetnek akármilyen pontosan felrakva Carlisle égői, lehet akármilyen finom a szaloncukor, lehet akármilyen jól megszervezve a program, és kaphatok akármilyen jó ajándékokat, de mindez nélkületek semmit sem ér. Hiszem, hogy ezen a napon csak a szeretet számít, semmi má… - mondta halkan a szemembe nézve, de nem tudta befejezni, ugyanis az ajkaim ösztönösen csaptak le az övéire. A vágy, a meghatottság, és a szeretet együttes ereje. Most még Emmett nevetése sem zavart.

- Ez életem legszebb karácsonya – suttogtam lágyan. – Veled. Veletek.
- De hisz még el sem kezdődött, még az angyalka sem jött! – ellenkezett Renesmee hevesen, én pedig felkaptam a fejem. A nagy szerelem közepette szinte meg is feledkeztem az egyetlenemről. Intettem neki egyet, hogy jöjjön ide hozzánk.

Tüstént ide is szaladt fülig érő mosollyal az arcán.

- Szeretlek, kicsim – kaptam az ölembe, és szorosan átöleltem. Éreztem, ahogy Edward bizsergető teste is hozzánk simul. Így egyesültünk egyetlen boldog ölelésbe mind a hárman.
- Én is szeretlek, anyu, és téged is apu – suttogta halkan Renesmee. – Kérdezhetek valamit?
- Persze, kicsim – válaszolt helyettem Edward. Alice tőlünk pár méterre felkuncogott, majd elhelyezkedett Jasper karjaiban. Mintha azt motyogta volna, hogy eszes kislány.
- Mikor szeretnétek elmondani, hogy nem létezik se a mikulás, se Jézuska, de még az angyalka sem? Csak mert akkor nem kéne Alice néninek annyit szervezkedni…

Néhány perc múlva elhalt minden beszélgetés a Cullen villában, és karácsonyi dalok szálltak a levegőbe, versenyt szállva a lágyan hulló békés hópelyhekkel. A táj fehérbe öltözött, ösztönös békesség szállta meg a világot, s a természetet. A mennyei szépségű Cullen ház pedig csakúgy ragyogott a lakók szeretetétől, és messziről sugározta a boldogságot. Csilingelő nevetés járt át mindent, mikor a kiscsalád a fa köré gyűlt átadva egymásnak ajándékaikat, majd a dal ismét felcsendült.

Karácsony ünnepén
Mindenhol gyertya ég.
Békesség jelképe
A gyertyaláng.

Mindennap gyújtsatok
Gyertyákat, emberek!
Égjen a béke- láng
Mindenhol már!

Halvány kis gyertyaláng,
Hol van a kék madár?
Mindenki várja őt,
Miért nem jön már?

Sok még a gyűlölet,
Éhség és szenvedés;
Mikor lesz vége már,
Kis gyertyaláng?

Fenyőfa, sok cukor,
Ajándék mindenhol,
De az én szívemben
Nincs nyugalom.

II:Ki mondja meg nekem,
Hogy éljek, s mit tegyek,
Hogy karácsony ünnepén
Boldog legyek?:II