A pokol vad démona

Egy újabb novella, Edward&Bellának tekinthető, de nem az ő szemszögükből!
Figyelem: durva nyelvezet, erotikus tartalom, 18-as karika, gyilkosság, nemi erőszak

..............................................................................

- Szivi, ugye látlak ma este? – búgtam a telefonba. Éreztem, ahogy az ágyékom megfeszül a csinos kis kurvára gondolva. Magam előtt láttam a formás kis feneket, ami éppen belefér a tenyerembe, akárcsak a dús keblek, amik a lapos has felett helyezkednek el. A vékony, kecses lábak, amik egy magas sarkúba bújtatva botladoznak felém. Láttam magam előtt a buja tekintetet, ahogy italtól kába kék szemek mérnek végig. Nem ez lesz vele az első menet, hiszen Nancy a leghűségesebb kurvám.
- Persze, édes – affektálta. Gyakran idegesített ez a hanghordozás, de csak még vadabb szexre sarkallt. És a végén még nagyobb élvezetet éreztem, de nem minden alkalommal jutottam a csúcsra, nem úgy, mint pár napja. A kis barna hajú angyalka soha nem érzett gyönyört nyújtott nekem, annak ellenére, hogy kézzel-lábbal tiltakozott.
Életem legerotikusabb éjszakája volt. A szex olyan mélységei tárultak fel előttem, amelyekről még soha nem álmodtam. A bőre finom volt és puha, barack illatú. Az ajkai mézízűek, amik vadul haraptak belém, ellenkezésképpen. Igazi vadmacska volt, akit szívesen meg is tartanék, de sajnos nem volt olyan állapotban, hogy többször is használjam. Végül is megbasztam, akarata ellenére. Nemi erőszakot hajtottam rajta végbe, és még csak egy csepp megbánást sem éreztem. Hiszen nem ő volt sem az első, sem az egyetlen, de még az utolsó sem.
Na ebben tévedtem, de ezt akkor még nem tudtam.

***

Port Angelesben sörözgettem néhány haverommal egy kocsmában, mikor megpillantottam. Zaklatottan szemlélte a sötét utcákat, virított messziről, hogy eltévedt. Az ajkaim gonosz vigyorra húzódtak. Csinos kicsike volt, de nem volt könnyen kapható. Ez tetszett, mert kihívást állított elém. Meg akartam kapni, addig akartam baszni, amíg csak bírom, és hallani akartam a kéjtől vonagló sikolyát. Azt akartam, hogy a karjaimban élvezzen el, még akkor sem, ha nem akarja.
Bérgyilkos voltam, így ez nem okozott gondot. Nem volt lelkiismeretem, melynek most kiabálnia kéne. Magabiztos léptekkel álltam fel, még arra sem vettem a fáradtságot, hogy szóra méltassam barátaimat. Ami nem igaz, nekem nem voltak barátaim, csak üzletfeleim.

Romero, két hete azzal bízott meg, hogy öljem meg a feleségét, amiért az megcsalta, csak azért mert nem volt hajlandó válni. Megrögzött alkoholista volt.

John, egy hónapja kért meg, hogy szép sorban gyilkoljam le a feletteseit, ha kell családostul együtt, csakhogy ő feljebb léphessen a ranglétrán.

Samnek pedig két hónapja öltem meg az anyósát, mert bele akart szólni a házasságába, és kis híján Sam ellen fordította a lányát.

De mindegy is, megszoktam már az ilyen jellegű megbízásokat. Élveztem a munkám, szinte csak neki éltem, na meg persze az élvezetek hajszolásának. Ahogy kiértem a kocsmából megcsapott hideg szél, de nem foglalkoztam vele. A kiszemeltem egyre csak távolodott, így utána eredtem. Még innen messziről is hallottam, ahogy zokog. Utáltam, ha bárki is sír. Talán azért, mert az anyámat sem hatották meg soha a könnyeim, akkor sem, mikor kicsi voltam. Azóta gyűlölöm a könnycseppeket. Én csak ütéseket és fájdalmat kaptam érte. Más sem érdemel különbet.
A lánynak hosszú barna haja volt, vékony és formás alakja. Ahogy hátranézett, könnyes szemeiben ijedelem csillant, és félelem. Ez feltüzelt. Imádtam látni azt, ahogyan hatással vagyok az emberekre a haláluk előtt. Ezt a lányt viszont nem akartam megölni, mert túl szép volt ahhoz, hogy csak egyszer akarjam. Őrjítően szép volt, főleg ahogy vakrémület ült barna szemeiben. A keze remegett, a lábai botladozva haladtak előre, egyre gyorsabban.
Egyre inkább élveztem, hiszen menekült előlem, már csak játéknak tekintettem. Ő volt az áldozat, én a vadász, és csak én nyerhetek, mert ő túl gyenge, túl törékeny. Hirtelen botlott meg a saját lábaiban, és onnantól már nem volt menekvés előlem. Mellévetettem magam, ő pedig felsikoltott. Vad kiáltása semmivé foszlott a zúgó szélben, senki nem volt, aki segíthetne most rajta. Senki.

Magam felé fordítottam a remegő testet. Könnyektől maszatos, hófehér arca világított a sötétben. Ajkai szinte hívogattak, szívni akartam, vadul és erotikusan.
- Kérem, ne! – suttogta kétségbeesetten, már-már hisztérikusan. Szegény angyalka azt hitte, hogy ezekkel a boci szemekkel meghathat. Már régen nem volt semmi, ami hatással lenne nem létező lelkiismeretemre. Nagy kezeimmel öleltem át a vékony derekat, és durván csaptam le a puha ajkaikra. A fájdalomtól újabb könnyek szöktek a szemébe, majd elszánt tűz jelent meg bennük. Fogaival a nyelvembe harapott. Fájt, de nem adtam jelét. Számat mocskos mosolyra húztam, míg ő rúg-kapálni kezdett. Nem adta fel a reményt, de én tudtam, hogy számára nincs kiút.
Nem vesződtem sokáig, az utca kövén tettem magamévá, míg ő mindent megtett ellenem. De minden kevés volt, és minden ellenállás kéjvágyat ébresztett bennem. Nem foglalkoztam a testi épségével sem. Akárhányszor véres csík jelent meg a testemen a körmei nyomán, egy erős pofont kapott jutalmul. A vért is éreztem végig folyni a szépséges arcon, de miért is érdekelt volna.
Néha azt is éreztem, hogy néhány tincs a hajából a kezemben marad, de csak felnevettem. Úgy nézett rám, mint egy őrültre, mint egy közveszélyes állatra. És annak is éreztem magam. És jó volt. Mámorosan bódító. Én nem vetkőztem, de róla minden ruhadarabot letéptem. Ott feküdt alattam meztelenül, remegve a hidegtől, a félelemtől és a fájdalomtól.

Mikor elővettem a dákómat, már nem is sikított. A elfogadást, sokkot, és még valami mást tükröztek. Beletörődöttséget és halálvágyat. Egyből tudtam, hogy nem lesz több alkalom. Ez a lány nem éli túl az elsőt sem, mert túl gyenge, és mert én túl erős vagyok.
Beléhatoltam, élvezettel jutottam a csúcsra, ő pedig üresen meredt maga elé, mint akit semmi nem érdekel. Arca megrándult a fájdalomtól, de több hangot nem adott ki. Mikor végeztem jóleső érzéssel álltam fel, mintha mi sem történt volna. Felöltöztem, szépen, komótosan. Mintha nem is az utcán lennénk, még ha sikátor is. Láttam, ahogy a szeme fennakad… a hangjából nyögésszerű hang tör fel, majd egy sóvárgó mondat hagyta el a torkát.
- Szeretlek, Edward – suttogta, majd szemei lecsukódtak. A teste elernyedt, és élettelenül hevert tovább a macskaköveken, a vérfoltok mellett. Pokolian megkínoztam, de őrjítően jól éreztem magam. Kétségtelenül a mámor világának a csúcsára jutottam.
Mikor cseppet kijózanodtam néztem csak meg, hogy él-e még. Közömbösen állapítottam meg, hogy dobog a szíve. Aztán megfordultam és eltűntem a vaksötét éjszakában. Ott hagytam véresen, megkínozva, meztelenül. Kiszolgáltatva idegen behatolásnak. De csak megnevetetett a gondolat, mert egy kicsit sem érdekelt. Csak azt sajnáltam, hogy többé nem baszhatom meg.

***
Letettem a telefont, és fellapoztam a feljegyzéseimet. A következő gyilkosság holnapra volt esedékes, szép kis summát kapok majd érte. A bankszámlám már roskadozott a pénztől, csak időm nem volt elkölteni. Egyedül csak az enyém volt, osztozkodnom sem kellett. Mondhatnám, hogy maga a Mennyország, de nevetséges feltételezés lenne. Én soha nem jutok oda, engem max a Pokol mélységes és sötét bugyrai várnak tárt karokkal. Vagy még azok sem.
Jól esően felnevettem erre a gondolatra, és az egyik késemért nyúltam, majd a falba dobtam. Kárörvendve figyeltem, hogy egyenesen a célpontban kötött ki. Utána indultam és kihúztam. Finoman végighúztam a kezemen, nem ejtve még karcolást sem a kezemen. Hány életet ontott már e kés… és engem mégsem bánt.
A következő pillanatban valami baljós előérzet költözött a gyomromba, amit nem tudtam mire vélni, csak mikor berobbant a lakásom ajtaja. Csak annyit láttam, hogy a vakolat nagy darabokban hullik a földre, a bejárati ajtó pedig nem messze landolt tőlem darabokra törve. Sose fordult elő, hogy leblokkoltam volna, kivéve most. De nem tartott sokáig, egy gyors mozdulattal a pisztolyomért nyúltam, és a jobb kezembe téve felemeltem. Lövésre készen. A bal kezembe pedig a kést tettem.

Arra számítottam, hogy valami alvilági alak néz majd velem szembe, de akit, vagy amit megpillantottam ennél sokkal rosszabb volt. Soha nem láttam ehhez foghatót, talán évek óta először éreztem egy kis félelmet fagyott szívemben.

Fekete szemek néztek rám gyilkos indulattal, én ezt elsők között ismertem fel, hiszen rengetegszer öltem. Az arca ijesztően sápadt volt, még a halottaknál is fehérebb. Izmos teste remegett a dühtől és a méregtől, kezei ökölbe szorulva a teste mellett. Az egész lénye valami földöntúli iszonyatot és mérhetetlen haragot tükrözött. De győzött az életösztönöm. Lőttem.

A pisztolyból kiadott golyó suhant, mint a szélvész. A betolakodó arcán egy fölényes mosoly jelent, amit nem tudtam mire vélni. Mintha nem is ő belé csapódna mindjárt egy halálos golyó. A lövedék a mellkasán találta el, de egy csepp vér sem hullott a padlóra, az idegen meg sem tántorodott. A seb néhány másodperc múlva nyomtalanul eltűnt.

Megdöbbentem, majd belém költözött a felismerés. Itt a vég. A pokol vad démona eljött értem, hogy magával vigyen a pokolba. A démon felnevetett, és mintha fekete szemei vörös színben úsztak volna egy pillanatig. Vajon, a pokol befogad?
- Én a helyedben eldobnám, bár nem hiszem, hogy a pokol elég méltó lenne hozzád – sziszegte gúnyosan. Még jobban megrengett a hitem, hiszen a gondolataimra válaszolt. Milyen szörnyeteggel hozott össze a sors és miért?

Ezt nem kellett volna. Nem tartott sokáig, néhány pillanat és a levegőben találtam magam, majd nagy csattanással estem a falnak. Ernyedt kezeimből kihullottak a fegyvereim, éreztem, ahogy a vér végig folyik a tarkómon. Fájt.
A tekintete mohó lett, de uralkodott magán.
- Hogy miért? Bellárt… és azért a szerencsétlenekért, akikkel úgy elbántál – morogta gyilkos dühvel.
- Bella? A drága angyalka, akit megbasztam nemrég? – kérdeztem rekedten. Nem gondoltam arra, hogy talán óvatosabban kéne fogalmazzak. A szemek villámlottak, és valami ijesztő áradt belőle.
Most a félelemtől remegtem meg.
Elindult felém, ordítottam, mikor megéreztem magamon az első ütést. Egyre több és több követte, már alig láttam a fájdalomtól. Láttam, ahogy a karom leszakad a helyéről, amit egy kétségbeesett halálhörgéssel jutalmaztam. Gyorsan történt minden, ha mondhatjuk, nem szenvedtem sokat. Még éreztem, ahogy megragadja a nyakamat, de annak már nem voltam tanúja, ahogy tőből letépi a fejemet, és egyenesen az ég felé meredő késembe dobja, majd kíméletlenül darabokra szaggat. Már nem éreztem, nem éltem. És mindez egy angyalért, akit örömmel tettem tönkre. De nem baj, megérte, még ha a pokol vad démona jött is el értem, hogy megöljön.

A halál nem volt annyira fájdalmas, mint az élet.