FIGYELEM! A fejezet szerintem megérdemel minimum egy 16-os karikát... én szóltam :P
A kocsinkban remek volt a hangulat, nevettünk és csacsogtunk a végtelenségig. Lie és Via nagyon jó társaság voltak, bár talán egy kicsit komolytalanok. Ők még durvábban néztek ki, mint én.
Lie tűzpiros testhez simuló egybe részes ruhában, mély dekoltázzsal és rövid szoknya hosszal. Via fekete bőrszerkóban indult neki az estének.
Christine egy kicsit visszafogottabb volt, de a viselkedése szerintem neki lesz a legdurvább. Nem tudom, hogy honnan gondolom, de tudom.
A disco épülete maga volt a megtestesült éjszakai élet, csak úgy nyüzsögtek a fiatalok, és nagyban kihallatszott a zene dübörgése. Tine magabiztos léptekkel indult a bejárat felé, ahol egy testes biztonsági őr pózolt, de Tine intett, hogy kövessük.
Egy kicsit haboztam bemenni, de aztán félretettem a rossz érzéseimet. Alapvetően nem a hellyel volt a bajom, csak baljós előérzetem volt, amit nem tudtam minek betudni. De mind a négyen akadálytalanul bejutottunk, és nem sokkal később már a táncparketten pörögtünk önfeledten.
Nagyon jól éreztem magam, a tánc ritmusa ellazított, és régen éreztem magam ennyire szabadnak és felszabadultnak.
Addig minden rendben is volt, míg Via nem rángatott a bárpult felé…
- Én nem iszom! – mondtam neki, de nem hallotta a nagy hangzavar miatt, így többször meg kellett ismételnem, de Via nem foglalkozott velem.
- Egy kis pia nem árt meg! – bizonygatta Tine és felhajtott egy pohár vodkát.
- Egy kicsi nem is, de ennyi…
- Jaj, ne morogj már! – fakadt ki Lie. – Ennyire nyámnyila vagy?
- Nem, csak… - Engem ne szóljanak le, nem vagyok gyáva! Nem vagyok bátor és vakmerő, de a gyáva túl erős kifejezés rám. Engem ezek ne sértegessenek! Igen is inni fogok… Nem történik semmi, ha végre egyszer nem törődöm a szabályokkal és a jelen pillanatnak élek. Mi baj történhet? Maximum berúgok és hányok egyet, na és?
- Rendben, adj egy üveggel – nyújtottam a kezem feléje, Tine elvigyorodott.
Megfogtam a vodkás üveget, és olyat tettem, amiért Jake kikaparná a szemem. Meghúztam az üveget… jó mélyen…
A pia égette a torkom, de valahol mélyen jól esett, felszabadultam tőle. Amikor végeztem, sokkal vidámabbnak éreztem magam, és olyanok is eszembe jutottak, amik korábban soha. Már nem tartottam semmit gátlástalannak és undorítónak… És még egy valami járt a fejemben…
- Hol van még egy üveg? – kérdeztem kaján vigyorral az arcomon, és teljesen kifordultam magamból. Ez még soha nem fordult elő velem…
Akkor nem jutott eszembe, hogy kiskorúak vagyunk, tehát nem lehetnénk itt bent, nem ihatnánk, és Tine-nek jogsija sem lehet ennyi idősen. Ha ezt tudtam volna, talán nem engedek az alkohol csábításának…
Teljesen elvesztettem az időérzékemet, nem tudom, hogy vodkát és koktélt ittam meg, de abban a pillanatban a nevemet se tudtam.
Aztán megláttam egy nagyon helyes srácot, és gondolkodás nélkül elindultam feléje. Hátulról átöleltem és egy csókot nyomtam az arcára, a pasi nem ellenkezett. Megfordult és magához ölelt, táncolni kezdtünk.
Még soha ezelőtt nem lassúztam, és új dolog volt számomra, hogy egy férfi taperolja a testem minden intim szegletét, de akkor nem tartottam ezt kellemetlennek.
Lágyan ringatóztunk a zenére, és elfelejtettem mindent. A csókjára felnyögtem, és azonnal viszonoztam a gesztusát.
Nyelveink vad táncba kezdtek, és egyszer csak azt vettem észre, hogy húzni kezd kifelé a szabadba. Nem ellenkeztem, nem érdekelt, hogy hova visz… csak az élvezet számított, semmi más…
Hirtelen egy sikátorban találtam magam, és a srác vadul csókolta a testemet.
- Mi a neved? – kérdezte két csók között.
- Re… öhm… nem tudom… - feleltem összezavarodva, nem értettem, hogy miért fontos ez.
- Én Zach vagyok, olyan gyönyörű vagy… - suttogta érzékien.
Zach óvatosan kezdte lehúzni rólam a toppomat…
Ekkor kezdett esni az eső.
A víz egy csöppet kijózanított, és felfogtam, hogy mit csinálok éppen. Minden ködös volt, de nem akartam, hogy AZ megtörténjen.
Kitéptem magam Zach öleléséből, akit ez váratlanul ért és megbotlott.
- Mi ütött beléd? – sziszegte dühödt indulattal.
- Én… én… nem akarom… - mondtam sírva, nem értettem, hogy hogyan kerülhettem ilyen helyzetbe.
- Nem akarod? Késő… - mondta kegyetlen hangon, és durván a falhoz nyomott, de úgy, hogy alig kaptam levegőt. Ziháltam, levegőért kapkodtam, és kezdtem teljesen kijózanodni.
Zach ajkai durván nyomódtak az enyémhez, nem adott lehetőséget a menekülésre. Felemeltem a lábam, és belerúgtam, oda ahol nekik a legjobban fáj.
Zach felordított, futni kezdtem, vagyis csak a botladozás tellett az energiámból.
- Mit képzelsz? – sziszegte és keményen megragadta a hajam, majd lekevert egy pofont.
Annyira erős volt, hogy hátratántorodtam, és megéreztem a vér izét a számban. Akkor már kezdtem érezni, hogy valami nincs rendben velem. A vér íze kicsit sem volt kellemetlen… Mi történik velem?
Zach durván le akarta tépni a szoknyám, miközben tovább csókolgatott, és tovább fogdosott. Ekkor valami olyat éreztem, amit még soha. Mérhetetlen erőt éreztem magamnak, és dühös voltam az előttem álló Zach-re. Vörös köd lepte el az agyam, úgy éreztem, hogy semmi más nem számít, csakhogy megszűnjön Zach kínzó érintése.
Nem akartam mást, csakhogy szálljon le rólam, és akkor olyan dolog történt, amit nem tudok megmagyarázni. Ellöktem magamról, de olyan erővel, ami engem döbbentett meg a legjobban.
Zach hatalmasat repült, majd nagy csattanással landolt a hideg, esős kövön, majd nem mozdult.
Minden ízemben reszkettem, holt sápadtan meredtem annak a férfinek a holttestére, aki az előbb meg akart erőszakolni, és most holtan fekszik a földön az én jóvoltamból.
Megöltem egy embert! – zakatolt a fejemben könyörtelenül. Ha nem lett volna bennem ennyi energia talán el is ájultam volna helyben, de helyette magamra kaptam valahogyan a felsőmet, és rohanni kezdtem.
Nem számított merre, csak el innen messzire… minél messzebb… ahol nem kísért a durva érintés, és a hulla látványa…
Gyilkos lettem! Megöltem egy embert! Hogyan tehettem ilyet? Soha nem fogok tudni tükörbe nézni.
Az eső zuhogott, de nekem mindez nem tűnt fel, reszkettem az előbb átélt borzalmaktól. Hogy lehettem ennyire felelőtlen? Minek kellett ennyit innom? Az én hibám!
A vér íze nem tűnt el a számból, és sokkolt a tudat, hogy ízlik. Talán agyamra mentek a mesebeli lények, túl sok vámpírral beszélgettem mostanában, lehet, hogy csak képzelem a kellemest ízt.
Igen, csak ez lehet! Csak képzelek mindent!
Mindjárt felébredek, és kiderül, hogy mindez meg sem történt!
- Csak álmodom… - hajtogattam rekedt hangon, alig kaptam levegőt a rám törő sírás hullámoktól.
Nem tudom, hogy miképpen jutottam el a bérházunkhoz, de egyszer csak azt vettem észre, hogy ott fekszem a lépcsőn, és remegek, mint a nyárfalevél…
Nem akartam többé felkelni, nem tudok többé a tükörbe nézni…
Már nem számít semmi… Ezt soha nem mosom le magamról, Jacob meg fog ölni, és a Cullenek is.
Megint nem lesznek barátaim, minden olyan lesz, mint azelőtt. Visszavisznek az árvaházba, ahol majd megvernek, mert megérdemlem. Csak egy mocskos gyilkos vagyok, semmi több. Nem számít, hogy mi okból öltem, csak az, hogy kioltottam egy ember életét.
Biztosan volt családja, talán éppen egy kislánya, aki most árva lett, és zokog, mert bezárják az árvaházba. Lehet, hogy nem is fog emlékezni az apjára, mint én…
Kicsi voltam még, alig tudtam még beszélni. Botladozva indultam el a nevelőnő felé, aki mosolyogva a karjába kapott.
- Mi a baj, kicsim? – kérdezte kedvesen.
- Asz én anum hoj van? – kérdeztem pöszén, mivel a beszéd még nem igazán ment.
- Nem tudom. Talán odafent, és éppen azt nézi, hogy mit csinálsz.
- Mijér ninc itt?
- Mert nem tud itt lenni, de hidd el minden vágya, hogy veled legyen.
- Anut akalom! – sírtam el magam, mikor felfogtam, hogy az anyám nem bújik elő a sarokból, és nem szorít magához, és mondja, hogy minden rendben.
Talán én is ilyen sorsra jutattam egy kisgyereket… Megöltem egy embert! Gyilkos vagyok! Majdnem hagytam magam, és majdnem neki adtam a testem. Undorodom magamtól, nem akarok innen felkelni…
Keserves zokogásom nem maradt eredmény nélkül, a szomszéd néni zaklatottan rontott ki a lakásából, és mikor meglátott ijedten sikoltott fel.
Ennyire rémisztő lennék?
Talán, mert gyilkos vagyok, a gyilkosok ijesztően néznek ki…
Dübörgő léptek ütik meg a fülem…
- Mi történt? – hallom Jacob hangját. – RELIE! – kiáltotta, mikor észrevett, de én nem figyeltem rá. Magamat marcangoltam, és nem érdekelt se Jacob, se a külvilág…
- Úristen… mi történt veled? Relie, hallod, amit mondok?
- Nem – suttogtam, és csuklani kezdtem, majd szörnyű hányingerem lett. Még csak az kéne, hogy idehányjak szegény néni ajtaja elé.
Jacob is remegett, de nem mutatta ki az aggodalmát, tudta, hogy rajtam az nem segítene. Erős karjaival felkapott és elindult velem fölfelé, majd letett az ágyamra odabent.
- Relie, nyugodj meg… Már nincs semmi baj… Itt vagyok, vigyázok rád… - suttogta lágyan, és a hajamat simogatta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése