Shooting Star - 1. fejezet

(A képen Nessie)

Egy újabb regény, de ezúttal Nessie és egy saját szereplőm, Dave lesz a központban. Dave Jacob és Leah fia, akinek elege van a szüleiből és egy kínos félreértés során a barátai sem állnak mellette. Ekkor megismeri a gyönyörű Nessie-t, aki nem ismeri szüleit. Együtt vágnak útnak, hogy teljesítsék vágyaikat...


Dave

- Mondtam, hogy ne szüld meg! Akkor most ne nyafogj az alakod miatt! – kiabálta apa, a hangja átszűrődött a szobám falán, és én a párnámat a fejemre szorítottam. Mert nem akartam hallani egy újabb vitát. Már rutinosan nyúltam az ágyam mellett pihenő fülhallgató felé és bekapcsoltam egy pergő japán rock számot, ami elnyomta a szüleim ordítását.

Talán most nem esnek egymásnak, mint egynéhány alkalommal… reméljük a legjobbakat.

Pár órával később kapcsoltam csak ki a zenét, mikor már csend volt a szomszéd szobában és egy sóhajtás közepette álomba merültem.

Másnap reggel az ő hangjuk ébresztett. Fura, reggel nem szoktak veszekedni. Mi történhetett?

- Mondtam már, az istenért! A te fiad! Beszélj már vele! – ordította anyám magából kikelve. Éljen a reggeli madárcsicsergés…

- És mégis mit mondjak neki? Miért nem te kérdezed meg, hogy tényleg buzi-e?! Te vagy az anyja! Ilyen ferde géneket is csak tőled örökölhetett…

- Már megbocsáss, drága, de én nem lehetek buzi, úgyhogy ne rám kend a fiad génhibáját…

- Ha buzi, akkor az én fiam, mi? – csattant fel apám. Én pedig alig bírtam visszafojtani a feltörni készülő röhögésemet. Az arcomat a párnámba temettem és úgy csukladoztam a feltörő nevető ingerektől. Ez volt a célom, hogy ráijesszek drága őseimre, mert már elegem volt, hogy alaptalan apróságokon kapnak össze. Most legalább kaptak okot.

Mint az óvodások, de most nem? „Te beszélsz vele!... Nem te beszélsz vele!” Körülbelül ilyen eszmefuttatása van egy kis ovisnak is…

- Leah, te szülted!

- Te meg felcsináltál… mi a különbség, azon kívül, hogy nekem a szülés jobban fájt?

- Jóó reggeeelt! – köszöntem feltűnően vigyorogva, és ők azonnal elhallgattak. Vajon, most azon tipródnak, hogy hogyan kezdjenek el beszélni velem a nemi identitásomról? Gázos… De nekik, mert nem vagyok buzi, még csak az kéne. Olyan szexi csajok mászkálnak az utcán, főleg nyáron… Le nem mondanék róluk…

Bár direkt akartam, hogy azt higgyék, hogy homi vagyok, ezért is hívtam át hozzánk egyik délután Olivert, aki soha nem tagadta, hogy a saját neméhez húz a szíve. Igazából undorított a gyerek, de a cél szentesíti az eszközt, nem igaz?

Szexi pasi lehetek, ugyanis Oliver vidám hangulatban fogadta el a meghívásomat, és átsietett hozzánk. Remélem, hogy kotont nem hozott, nem mertem megkérdezni… Hátha félreérti és rám ugrik… Azt soha nem mosnám le magamról.

- Juj, szijaa! – köszönt Oliver mosolyogva és megrebegtette a szempilláit. Azt hittem, hogy ott hányom el magam. Mondjuk, lehányva se lenne gázabb a srác, mint ebben a rózsaszín homi szerelésben. Ha valaki slash filmet rendezne,akkor abban tuti, hogy Oliver kapná a főszerepet.

- Helló, Oliver – köszöntem flegmán, de a bunkó gondolataim mosolyt késztettek az arcomra. Ezt persze ő félreértette, és azt hitte, hogy megferdültem. Részben igaz, mert ott lent nem voltam egyenes, mivel nem hozott lázba egy rossz homi látványa.

Kicsit beletaposhattam a lelkébe, mert nem igazán hoztak izgalomba a vásárlási élményei. De szerintem ő ezt annak tudta be, hogy az esetleges kapcsolatunknál én leszek a férfi rész. A férfi felől nem volt kétségem, de inkább egy rossz kurva, mint egy rossz buzi. Ennyit erről. Legalábbis én úgy gondoltam, de tévedtem, mert mikor ki akartam dobni, lesmárolt a balfékje… Úgy kellett letépnem magamról a gyereket. Most lehet, hogy hülyének néztek, de utána két óráig fogat mostam. Talán be kéne iratkoznom egy pszihiátriai kezelésre, hogy kigyógyítsanak ebből az undormány rémkémből. Én nem akartam buzulni, phuj… Ezt nem heverem ki…

Na de térjünk vissza a jelenbe… Tudom, hogy izgalmas múltam is, de a jelen se lesz kutya, ha a szüleim is jelen vannak.

- Kisfiam – szólalt meg anyja, apa hátradőlt fotelben. – Beszélnünk kell…

- Szerintem is anyu, hol vetted ezt a cuki fülbevalót? – kérdeztem tetetett ámulattal a hangomban. Magamban fetrengtem a röhögéstől… ja és amúgy szerintem borzalmas egy darab volt. Csodálom, hogy anya felvesz ilyet.

Hát azt hiszem, hogy elértem a kívánt hatást egyetlen mondattal. Anyu kitágult, ijedt szemekkel nézett rám, apu meg fuldokolni kezdett, ugyanis éppen sört ivott és félre nyelt a szavaimtól.

- De Dave… - hápogta apa.

- Jaj, nyugi már – röhögtem. – Nem vagyok buzi! De jó mulatság volt, ahogy azon paráztatok, hogy kiszerettem a nőkből.

- Csak vicceltél? – kérdezte anyu óvatosan.

- Persze, de azért tényleg megmondhatod, hogy hol vetted ezt a förmedvényt. Csakhogy azt a boltot messze elkerüljem… - mondtam, majd a hátamra kaptam a táskámat és elindultam a suliba. Alig vártam, hogy megoszthassam a haverjaimmal a történetet, és együtt röhöghessünk a szüleim naivságán. De hogyan hihették el? Tényleg nem ismernek…

- Hé, Mark! – kiáltottam, mikor megláttam a legjobb haveromat és vigyorogva indultam, és vártam, hogy végre elkezdhessem az élménybeszámolóm, de Mark nem reagált a szavaimra, még csak felém se fordult.

- Hé, haver! Mi a fene bajod van? – léptem mellé, de ő elfordította a fejét.

- Kopj le – préselte ki magából. Az arcáról undort olvastam, amit nem tudtam mire vélni. Sose nézett így rám, mintha lenyúltam volna a csaját… pedig nekem haver csaja tabu.

- Mi bajod velem? – értetlenkedtem. Talán rossz volt az éjszakája? Pedig most nem küldtem neki egy csajt se, biztosan Zach volt…

- Utálom a buzikat – felelte lekezelően, és elindult volna, de megraggattam a vállát, és megállítottam.

- Mi van? Nem vagyok homi… - kezdtem csodálkozni.

- Aha, persze. Hihető. Elterjedt a pletyka, hogy kavartál Oliverrel. Smároltatok vagy nem? – kérdezte bunkóskodva.

- Igen, de ő kezdte…

- Másra nem voltam kiváncsi, köcsög buzi… Anyám miattad nem enged el hétvégén, mert azt hiszi, hogy nem a lányok után vonzódom, mert te vagy legjobb barátom. Vagyis voltál. Menj a cicákhoz megtárgyalni az új körömlakk trendet… Na csá…

Úgy álltam ott, mint akit hideg vízzel öntenek le. A körülöttem állók gátlástalanul beszéltek ki a hátam mögött, nem foglalkoztatta őket, hogy én is ott vagyok és mindent hallok.

Mark Newton ötéves korom óta a legjobb haverom, de szó sincs arról, hogy vonzódnák iránta, egyszerűen csak jó haver és kész. Én imádom a csajokat! Tizenkét éves voltam, mikor lefektettem egy tizenöt éves bombázót, bár máig sem értem, hogy minek kezdett egy olyan pisissel, mint én. De ő tudja, azt mondta, hogy élvezte.

Mondjuk szerintem kurva volt, mert olyan érzéki eleganciával gombolta ki az ingemet, amihez komoly tapasztalat kellett. Ja, egyébként Mark nővére volt. Mondtam már?

De akkor is én nem vagyok homokos! Előbb a kínhalál, mint hogy önszántamból belemásszak egy pasi szájába, Olivert meg felpofozom, amiért pletykákat terjeszt a hátam mögött, mint egy vén nyanya.

Egész nap nem szólt hozzám egy ismerősöm sem. A pasik azért, mert féltek, hogy kikezdek velük, és gyanúba keverem őket, a csajok, meg mert eddig azt remélték, hogy helyet kapnak az ágyamban, de most csalódniuk kellett.

Mint mondhatnék, ronda nem voltam. Borzas fekete hajam, olajbarna bőröm, izmos testem és kék szemeim voltak. Alacsony se voltam, de kétméteres langaléta se, épp a jó magasság 175 cm. Már nem is számolom a csajaim számát, és ezt Zach és Mark nagyon is jól tudja.

De mindegy is, inkább fel kéne szedjek egy gyönyörű lányt, hogy eloszlassam az engem övező pletykákat és tisztára mossam drága férfiúi büszkeségem. Mert hogy súlyos sérelem érte, és ezt ki kell küszöbölni. És olyan régen ágaskodtam… Mármint érted…

Szó, mi szó, csajoznom kell, de rögtön!

Mintegy végszóra lépett be az ebédlőbe a leggyönyörűbb lány, akit valaha is láttam. Talán még a számat is tátva felejtettem, dehogy a dákóm megmerevedett, az is biztos.

Mintha egy angyal szállt volna le a Földre, csak az én kedvemért. Hosszú vörösesbarna haja fedetlen, hófehér vállára hullott, nem takarva gyönyörű kebleit, de most mégis az arca fogott meg. Ilyen tökéletes arcot még sose láttam, nem volt rajta egyetlen szépséghiba sem. Hófehér volt, az ajkai vöröses árnyalatúak és csókra termettek, a szemei mogyoró barnák és kedvességgel telik. A testemen kellemes bizsergés futott végig, azt hiszem, hogy bevésődtem.

Sokszor megkérdeztem apát, Jacobot, hogy milyen érzés, és hogyan történik, de azt mondta, hogy majd megtapasztalom. Igaza volt. Sose éreztem magamat ennyire jól, a szám vigyorra húzódott. Kergetök reklám alanynak tökéletes lettem volna…

Ha a nadrágom mesélhetne, senki nem mondaná többet, hogy homi vagyok, mert nem vagyok buzi…

Elindultam feléje dögös vigyorral…

- Szia – köszöntem rá a szépségre, aki kedvesen rám mosolygott. A testem mozgásba lendült, fent is, lent is. Khm… nem kellenek részletek.

- Szia.

- Én David Black vagyok, de neked csak Dave – kezdtem bele a lehengerlő műsoromba. Ez mindig bejött.

- Renesmee, röviden Nessie. Most jöttem a sulitokba, új vagyok itt – mondta csilingelő, varázslatos hangon.

- Oh, akkor körbevezethetlek? – ajánlottam kapva-kapva az alkalmon.

- Nem szükséges Dave, már Angie körbevezetett – felelte. Angie? De hisz ő Mark nővére… Pont azzal a csajjal ismerkedett meg, aki nekem az első volt? Ciki, na de se gáz…

- De biztos nem mutatott meg mindent – erősködtem.

- Oh, dehogynem. És egyébként nem vagyok vevő a szívtipró ficsúrokra – folytatta továbbra is kedves hangon. Na puff. Meg volt a leoltás, ilyet se mondott még senki nekem… Nem baj, ez a lány annál jobban kell nekem…

- Szeretem a kedves lányokat – vigyorogtam, erre ő felnevetett. – Szóval nem bírod, ha helyes pasik közelednek feléd? – kérdeztem kíváncsi hangon, és a szemem sarkából láttam, hogy Oliver belép az ebédlőbe és erre tart.

- Pontosan, legalább agysejtjeid még vannak. Tudod, vannak tapasztalataim a magadfajtákkal, és nem kérek több hasonló élményt.

- De én csak barátkozni akarok – mondtam erre, és egy őrült ötlet körvonalazódott bennem. Miért ne? Eggyel több hánytató élmény, számít egyáltalán? A buziságot már úgysem mosom le magamról, nincs mit vesztenem… - Tudod, én buzi vagyok…

Nessie felnevetett.

- Nem hiszed?

- Nem – nevetett.

- Akkor figyelj – súgtam, és odaléptem az éppen ideérő Oliverhez és lesmároltam. Az ebédlőben mindenki elnémult és minket figyelt tátott szájjal, mégha nem is tartott az egész tovább, mint egy röpke másodperc ugyanis…

Öklendezni kezdtem az undortól.

Hiába a buzulást nem nekem találták ki, egyenesen undorodtam tőle, mert szerintem ez beteg dolog.

Na szóval, de azt hiszem, hogy nem kellett volna ebédelnem, mert a kaja, amit nemrég lenyeltem, az feljött belőlem és sugárban hánytam a megilletődött Oliverre. A teremben most már tényleg mindenki minket nézett.

Szégyenszemre elvörösödtem.

- Bocs, Oliver… Undorodom a homiktól – jegyeztem meg halkan, de sajnos ebben a csendben mindenki hallotta.

- Ez nem jött össze Dave – nevetett Nessie. – Még hogy buzi…

Nessie nevetve távozott, majd Oliver öklével találkozott az arcom, akit feszélyezett az, hogy lehánytam. Kicsit meg is tántorodtam az ütéstől…

- Na, haver, ez igazán férfias ütés volt! – vigyorogtam szemtelenül és megdörzsöltem fájós arcomat. – Talán már gyógyulsz a homokból – fűztem még gyorsan hozzá és gyorsan kiiszkoltam, de még hallottam a többiek vad röhögését…

De az én fejemben csak Nessie nevetése csengett… Ah…