7 évvel később…
Elmélyülten szemléltem a tájat, és az ajkaim akaratlanul is mosolyra húzódtak. Szerettem élni, annak ellenére, hogy halott voltam lassan hét éve. Bár szerelmet nem éreztem a férjem iránt, és ez kissé kellemetlen volt, mivel ő teljes odaadással szeretett. Caius szerint feltörtem Aro vastag jégpáncélját, ezáltal boldoggá tettem őt. Caius és Marcus furcsa személyiségek voltak, de az évek alatt kölcsönös barátság alakult ki köztünk. Ma már azt is tudom, hogy kezdetben irigyen szemlélték testvérük boldogságát, és ezért viselkedtek velem ellenszenvesen. Az évek alatt felhőtlenül éreztem magam, főleg Eddy születése óta, akit imádtam. Egyedül Giovanna halála árnyékolta be a boldogságom, aki a kezeim között halt meg egy betegségben, de Caius nem engedte, hogy átváltoztassuk. Eleinte gyűlöltem érte, de ma már együtt tudok élni a gondolattal, és biztos vagyok benne, hogy sógoromnak nyomós indoka volt, hogy ezt a döntést hozza.
Eddy, azaz Edward minden bánatot elfeledtetett velem, és örök jókedve mindenkinek mosolyt csalt az arcára. A fiam különleges személyiség volt. Komolytalansága gyakran óriása méreteket öltött, és képes volt mindent elütni egy viccel, de én ismertem a lelke legmélyét is, ahol minden apróságért képes volt önmagát hibáztatni.
Hét év telt el csupán a születése óta, mégis fizikailag és szellemileg egy tizenhét éves kamasznak felelt meg. Aro kiderítette, hogy nem is fog tovább öregedni, bár azt nem értjük, hogy miért pont tizenhét, mikor én húsz vagyok, Aro pedig huszonöt éves. Persze, csak testileg, hiszen ő idősebb a dédapáimnál is.
Az emlékeim továbbra sem tértek vissza, néha láttam egy-egy emlékképet, ahol mindig egy férfival voltam, de az arcát nem tudtam kivenni. Biztosan Aro volt, hiszen ő volt emberként is a párom. Egy biztos, hogy azt a férfit szerettem, akit az emlékképekben láttam, de Aro-t, a férjemet képtelen voltam szerelemmel szeretni. Szeretni, szerettem, de ez egy jó házassághoz kevés lehet, és én ettől félek. Hogy egy napon Aro megunja, hogy nem szeretem őt, és elválunk. A Volturi családon kívül senkit nem ismertem, csak néhány vámpírt Denaliból. Tanya személyében remek barátra leltem, ő néha el szokott jönni, meglátogatni. Tanya utolsó látogatása zaklatott volt, és csak annyit mondott nekünk, hogy egy vámpír ismerőse, Carlisle Cullen egyik fia, ide akar jönni megöletni magát velünk.
- De miért? – döbbentem meg, mikor Tanya közölte ezt velünk.
- Pár éve meghalt a kedvese, és képtelen túl tenni magát rajta. Kérlek titeket, hogy ne öljétek meg, és ne engedjétek, hogy baromságot tegyen! Nagyon megkedveltem azt a fiút…
- Csak nem szerelmes vagy? – mosolyogtam.
- Áh… már rég feladtam, hogy elnyerjem a szeretetét, a lány előtt sem volt esélyem nála, most meg végképp nincs. Inkább barátként tekintek rá, nem, mint férfiként.
A fejemben zengnek Tanya szavai. Hogyan lehet valaki annyira szerelmes, hogy megölesse magát a gyász miatt? Szerencsés lehetett a lány, amíg élt, hiszen nagyon szerethették egymást.
- Anyu? – ült le mellém Ed vigyorogva. Ő csak az Eddy megszólítást szeretette, maximum az Ed-et, de az Eddy-t magának választotta.
- Hm?
- Gyakrabban jöhetnénk el Volterrából, olyan szép ez a hely is! Csak itt nincsenek csajok – biggyesztette le a szája szélét.
Elnevettem magam.
Eddy imádta az ember lányokat, és félvér révén nem jelentett rájuk komoly fenyegetést, de haza nem hozhatta őket. Ez volt a főszabály, amit be kellett tartani.
- Kis Casanova, hiányoznak a barátnőid? – nevetett fel Aro.
- Nem ér ám gúnyolódni… És egyszerre csak egy barátnőm van… Csak néha ők nem tudják, hogy már nem a barátnőim.
- Végül is…
- Ha tudnák, hogy még csak hét éves vagyok – nevetett fel. – Még a végén pedofilságért vádolnák őket.
- Jaj… megrontják a szegény szerencsétlen kisfiút – gúnyolódtam nevetve, és szeretetteljes pillantást vetettem a fiamra, kinek vörösesbarna hajába belekapott a szél. Mogyoróbarna szemei vidáman csillogtak, Aro azt mondta, hogy az én szemeimet örökölte.
Eddy tekintete a tájat kezdte fürkészni, és lenyűgözve nézte a napsütötte hegyeket és völgyeket, mivel éppen egy hegymászó túrán voltunk, amiért én nem voltam úgy oda.
Nem élveztem a magasságot, de a fiam és Aro annyit nyaggattak, míg végül belementem, és eljöttem velük. A táj mindenért kárpótolt, mert nagyon szép volt, még a messzi tengert is láttuk éles szemünknek köszönhetően.
A madarakat szerettem a legjobban, főleg a galambok nyűgöztek le Olaszországban. Nem tudtam sose, hogy mi vonz ezekhez az állatokhoz, de némelyik nagyon szép volt, és ez ellensúlyozta a rondább példányok sokaságát.
- Apa, arra gondoltam, hogy…
- Mondjad…
- Szeretnék én is inkább vega lenni – fejezte be a mondatot, és mindketten döbbenten néztünk rá. Bár Eddy még nem ölt embert, mindig Aro hozott neki egy vért egy-egy vadászata után, de a férjem biztos volt benne, hogy az ő szokásait követi.
- De miért? – döbbent meg Aro.
- Nem akarok embert ölni, azért amiért anya se. Lehetséges lenne? Majd anya segít! Ugye?
- Öhm… persze – hebegtem, és a férjemre néztem.
- Fiam… Ez nem olyan könnyű, főleg mivel már ittál embert vért! Anyád esete más, ő még soha nem kóstolt meg egy embert se, vámpírrá válása óta állatokon él…
- De sikerülhet, nem? Akkor meg mi a hézag?
- Edward! Kerüld a közönséges emberi kifejezéseket! – dorgálta meg fiát, de engem vele ellentétben nem zavart a fiunk szóhasználata, ezért sokszor össze is kaptunk.
- Ez nem egy fellángolás kérdése! Nem fog sikerülni…
- Kösz a bizalmat – sziszegte mérgesen. – Szóval anya nem elég ehhez, akkor mit tehetek, hogy vega lehessek?
- Nem tudom. Te mit mondasz erre, Fabi?
- Hogy segítsünk neki, hadd döntsön ő az életéről. Az ő élete. Ha gondoljátok, eljöhetsz velem vadászni – ajánlottam fel a fiamnak, aki lecsillapodott a szavaimtól.
- Köszi, anya – hálálta meg, de mérges pillantást lövellt a vállam felett Aro felé. Ők ketten gyakran veszekedtek és sok mindenben nem értettek egyet, nem sok mindenben hasonlítottak egymásra, de én nem kételkedtem soha a férjem szavában.
Még a hazaindulás előtt terveztem megejteni a vadászatot, Aro is elment keresni egy gyanútlan áldozatot, bár gyakran a szolgák hozták neki az élelmet, most mégis maga ment. Én pedig a fiammal indultam, hogy megmutassam neki a vega életmód alapjait.
- Az a lényeg, hogy az ösztöneidre hallgass. Más nem számít, te iszol először, én figyellek, rendben?
Ő bólintott, és bizonytalan kifejezéssel behunyta a szemét. Hirtelen rohanni kezdett észak felé, és utána siettem, én is éreztem a szarvasok illatát.
De aztán bekövetkezett a baj. Arra tévedt egy túrázó, és Edward megérezte a szagát, és irányt váltott.
Gyorsítottam és még idejében sikerült rávetnem magam, még mielőtt a szegény szerencsétlen ember lett volna a fiam vacsorája. És a fiam pedig gyilkos lett volna, ezt pedig nem hagyhattam.
Kapálózott, vergődött, de én nem engedtem a szorításból. Egyszer mégis felülkerekedett rajtam, és a fának hajított, de addigra az illat eltűnt, a túrázó eltávolodott, és a szél iránya is megváltozott.
Edward egyszerre magához tért, és bűntudat jelent meg az arcán.
- Annyira sajnálom! – kezdte önmarcangoló hangon. – Jól vagy?
- Persze, és semmi baj. Az én hibám, vigyáznom kellett volna, hogy vadászat közben ne kerülj ember közelébe, mert ilyenkor inkább vagy vámpír, mint ember. Én sajnálom.
- De az én hibám! – csattant fel és belerúgott a faágba, mely métereket repült, majd egy nagy fának ütközött, melyről nagy csicsergéssel menekültek el a madarak.
- Nem, viszont nehezebb lesz, mint hittem. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy megfékezzelek, sajnálom. De ne aggódj, támadt egy ötletem! – lelkesedtem a váratlan lehetőségtől, mely fellángolt bennem.
Őrült egy ötlet volt, és lehet, hogy az érintettek nem fogják díjazni, sőt lehet, hogy visszautasítják, de meg kell próbálnunk. Eddy érdekében.
Mikor visszaértünk Volterrában Jane és Serena fogadott minket, az előbbit nem értettem, mert kölcsönös ellenszenvvel viseltettünk egymás iránt. Jane-t zavarta, hogy nem tudja használni rajtam a képességét, engem pedig undorral töltött el, hogy élvezi, hogy kínozhat másokat.
- Aro! Fabi! Eddy! – örült meg Serena, mikor megérkeztünk. Serena jó barátnőm volt, ami nem sok volt.
- Történt valami? – kérdezte fagyosan Aro, és tekintetét a két nőre szegezte.
- Igen, míg távol voltatok, vendégek voltak nálunk – mesélte vigyorogva Jane. – Carlisle fia volt itt, és azt kérte, hogy öljük meg.
Döbbenten sikkantottam fel, és a szemem sarkából láttam, hogy a fiamnak sem tetszenek a hallottak.
- Természetesen Marcus és Caius nem egyeztek bele, és maga Carlisle is megérkezett, és hazamentek. Az adósaink, azt kérhetünk tőlük, amit csak akarunk – vigyorgott ördögien Jane.
- Én már tudom, hogy mit – szólaltam meg határozottan, és most csak a fiam érdekeit tartottam szem előtt. – Biztos vagyok benne, hogy ez nem nagy áldozat nekik, de nekem nagyon fontos – folytattam, és megosztottam a férjemmel a tervemet.
Pár órával később Aro lépett be a hálószobánkba, és jelezte a tekintete, hogy a Culleneknek nem volt az ötletemhez kifogása.
- Na?
- Carlisle meg volt lepve, amiért ilyen csekélységet kérünk tőlük, szerintem rosszabbra számított. Természetesen igent mondott, és várnak titeket.
- Mi? Te nem jössz?
- Fabi, kedvesem – búgta, majd egy csók után folytatta. – Én nem szándékozom vega lenni, így csak te és Eddy mehettek. Nem tudom, hogy meddig lesztek távol, ameddig szükséges. Szeretem Eddy-t, és ha ez neki fontos, akkor én tiszteletben tartom. Hiányozni fogtok, de a Cullen család kedves emberekből áll, jól meglesztek velük. A terved nagyon jó… Kár, hogy én nem lehetek a része. Carlisle és a családja majd segít a fiunknak, hogy rátérjen a vega életmódra, de kérlek vigyázzatok magatokra.
- Aro – leheltem meghatódva és megcsókoltam.
- Szeretlek, Fabi. Értetek mindent, de tudom, hogy te nem úgy szeretsz… Ja, és ha már ott vagy… próbáld meggyőzni Edward Cullent, hogy ne akarja magát megöletni, vagy legalábbis ne velünk. Túl értékes, ahhoz, hogy hagyjuk meghalni.
- Edward Cullen? – kaptam levegő után, holott évek óta nem lélegzem. Ez a név mégis olyan ismerős volt…
- Aha, ez a neve.
Eddy örült, hogy végre új helyeket és embereket ismerhet meg, és nagyon lelkesedett a vega életmód iránt.
Tehát akkor irány London, ugyanis pár éve a Cullenék ott telepedtek le… Irány London! Kíváncsi vagyok ezekre a vámpírokra, rajtam kívül és a Denali vámpírokon kívül más vegával még nem találkoztam… De majd most…
De miért ráz ki a hideg, ha eszembe jut Edward Cullen neve?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése