(Zoey szemszöge)Nem tudom, hogy mi ütött belém, de folyton az a bunkó farkas járt a fejemben, és már bántam, hogy a nevét sem tudtam. Talán mégse kellett volna csakúgy otthagynom, minden szó nélkül. Hiszen igaza volt. Valójában egy mutáns vagyok, félig ember, félig vámpír. Semmi újat nem mondott nekem, sőt még csak nem is volt igazán bunkó.
Félvér létemre kimondhatatlanul béna voltam, most pedig épp egy tálcát vittem Victoria új áldozatának. Azt hiszem, hogy Emma a neve, vagy mi.
- Szia – nyitottam be és letettem elé a kaját, ami hát… nem állt túl sok mindenből. Száraz kenyér és egy pohár víz. Komolyan basszus… jó tudom, Victoria nem túl járatos az emberi érkezésben, de azért mégis…
Nem szólalt meg, de nem is tűnt felháborodottnak a kaja mennyiségének és minőségének láttán. Talán megszokta volna? Nem igen tartottam még fogva senkit, de nem lenne szívem senkit sem kiéheztetni.
Mikor remegő kezekkel a kenyér felé nyúlt, rákiáltottam. Megszeppenve nézett fel rám.
- Hé, meg ne edd – háborogtam. – Hozok mellé valamit, ez így nem igazán tápláló, nem? – kérdeztem barátságosan, de ettől csak felszaladt a szemöldöke. – Most mi van?
- Az a nő elrabolt, nem hiszem, hogy luxuskaját kapnék tőle – magyarázta.
- Én nem lennék képes csak ennyi kaját adni valakinek, ezt nem értem. Hagyjuk, keresek valamit a boltban. Mindjárt jövök, oké? Mit szokás erre az izére rakni? Kenyér, vagy mi…
- Ezt most komolyan kérdezed? – nevetett fel cseppet gúnyosan. – Nem ettél még kenyeret?
- Ami azt illeti, nem.
- Furcsa vagy – nézett rám.
- Mondták már, na akkor kerítek valamit enni neked – mondtam, mire egy hálás mosolyt kaptam cserébe.
- Várj… Pénzt nem kéne vinned? – kiáltott utánam.
- Mit? – értetlenkedtem.
- Pénz, azt ne mond, hogy nem tudod, hogy mi az.
- Miért mi? – kérdeztem vissza, és egyből rájöttem, hogy talán ezt nem kellett volna, mert úgy nézett rám, mint egy elmebetegre, vagy egy földön kívülire. Meg is értettem, miután türelmesen elmagyarázta a pénz fogalmát.
- Csak vicceltem – nevettem fel, és megpróbáltam megtéveszteni. Tudtam, hogy nem lesz nehéz, mert nincs éppen toppon, se fizikailag, se lelkileg. – Persze, hogy tudom, hogy mi az a pénz. Na, kerítek neked valamit, mielőtt Victoria hazaér…
(Jacob szemszöge)
Olyan furcsa volt ez az egész, nem értettem már semmit sem. Arra számítottam, hogy nem a régi Bellát látom viszont, hanem egy teljesen újat, akiről el tudom képzelni, hogy nem érdekelte az apja esküvője. Ezért ért teljesen felkészületlenül, mikor ugyanaz a lány állt az ajtóban, akit én olyan régóta szerettem. Hanem is voltam már belé szerelmes, de egyszerűen fájtak a saját szavaim. Főleg az a közömbösség és hidegség, amivel előadtam. Fájt látnom a könnyeit, amit én idéztem elő. És ezek után már nem tudtam hinni benne, nem tudtam hinni, hogy nekem van igazam. Mert ő ugyanaz a lány volt, és mintha azt mondta volna, hogy nem hívtuk meg.
Mi van, ha egy félreértés miatt szenved mindenki?
Edwardra is dühös voltam, hiszen ő mekkora fájdalmat okozott Bellának! Ha én nem maradok mellette, talán már nem is élne. Sosem láttam senkit annyira elhagyatottnak és megtörtnek, mint őt akkor. Néha még mindig látom magam előtt, és ez fájdalmat okoz.
Bármennyi ellenszenvvel is látogattam meg, nem tudtam őt nem szeretni, hiszen az életem fontos része volt mindig is. Ő volt a legjobb barátom. Borzalmas volt, mikor számomra értetlenül kezdett velem kiabálni, majd csak egy levelet hagyott hátra nekem. Egy levéllel letudta a barátságunkat, ami nekem igen is sokat jelentett. De nem ez volt a legrosszabb. A gyomromban máig szorong egy érzés, miszerint én tettem vele olyat, ami miatt elment.
Beszélnem kell vele újra, de adnom kell neki egy kis időt. Vagy telefonáljak bele a műsorába? Nem is olyan rossz ötlet…
(Bella szemszöge)
Sóhajtottam egyet, majd elővettem a mikrofonomat, ugyanis vége lett a számnak. Edwardra mosolyogtam, aki nem volt hajlandó magamra hagyni, majd beleszóltam.
- Szia! Itt Bell.
- Szia Bell, én Jake vagyok – hallottam egy ismerős hangot, és megmerevedtem ültömben. Edward mellém lépett és feszülten ölelte át a derekamat.
- Szia Jake, miben segíthetek? – erőltettem nyugalmat a hangomra.
- Nem tudom, hogy mit tegyek. Régebben volt nekem egy nagyon jó barátom, aki lány volt, és nagyon szerettem őt, de ő csak testvérként tekintett rám. Most már én is ő rá, de nagyon hiányzik. Kilépett az életemből, és nem tudom miért, de úgy érzem, hogy miattam. Aztán egy félreértés miatt megutáltam őt, majd mikor újratalálkoztunk ellenségesen viselkedtem és megbántottam. Beszélni szeretnék vele, de félek, hogy nem hallgat meg. Mit tegyek, Bell? – kérdezte, és kihallottam a hangjából az őszinteséget.
- Ha igaz barátod volt, akkor meghallgat – leheltem, és megszorítottam Edward kezét. Ő is átérezte a szavak fontosságát.
- Köszönöm Bell, akkor azt hiszem, hogy megpróbálok beszélni vele. Viszlát…
- Nincs mit, viszlát – suttogtam és elindítottam Edward egyik számát, majd az említett karjaiba dőltem, és hagytam, hogy kényeztessen.
Éjjel nehezen aludtam el, sokat gondoltam Jacobra és arra, hogy mit kéne tegyek. Minden esetre esélyt kell neki adjak, hisz én magam tanácsoltam. Én magam mondtam, hogyha igazi barát voltam, akkor meghallgatom. De voltam e valaha igaz barát?
- Hány óra van most Forksban? – ültem fel hirtelen és Edwardra néztem, aki meglepetten nézett rám.
- Meggondoltad magad? Nem tudom pontosan… de azt hiszem, hogy ott délután van. Szerintem próbáld meg. Mit veszíthetsz?
- Igazad van – suttogtam izgatottan. – Odaadnád a mobilom? – kértem, mire azonnal itt is termett vele. Nem rossz dolog egy vámpír barát.
Remegő ujjakkal tárcsáztam, és vártam. A telefon kicsengett. Az ágyamban ülve idegesen doboltam az ujjaimmal. Féltem. Nem élnék túl egy elutasítást.
- Halló? Itt Charlie Swan – szólalt meg egy régen hallott hang. A torkom elszorult és most döbbentem csak rá, hogy mennyire is hiányzott nekem az apám. Miért voltam ilyen ostoba? Ha tényleg nem volt kíváncsi rám, akkor is beszélnem kellett volna vele.
- Apu? – nyögtem elhalóan a telefonba és a könnyeim ismét utat törtek az arcom vonalán. Edward pedig tapintatosan kiment a szobából, de tudtam, hogy félt engem, és azonnal visszatér, hogyha szükségem lesz rá.
- Bells? – szólalt meg néhány másodperci csend után. – Istenem, Bells! Tényleg, te vagy? – kiáltotta boldogan, és most már kétségem sem volt afelől, hogy tévedésben éltem idáig.
- Jaj, apu… én annyira sajnálom – zokogtam a telefonba. – Én azt hittem, én azt hittem… nem kaptam meg a meghívást, és azt hittem, hogy… hogy nem érdekellek – folytattam és magamat is megleptem az őszinteségemmel.
- Hogy gondolhattál ilyesmit? Hiszen tudod… Az ördögbe is… Hiányzol, Bells.
- Te is nekem, apu. Én nagyon sajnálom…
- És honnan tudod, hogy tévedtél? – enyhült meg a hangja, és felfedeztem benne azt az embert, akit annyira szerettem, és akinek a hiányát most éreztem csak meg.
- Jacob itt járt, de még nem beszéltünk igazán – feleltem. Tudtam, hogy leesett neki a helyzet, ismerte már ő is a makacsságom.
- Tudom, hogy nem kérhetek ilyet… de… Nem láthatnálak? Hiányzol.
- Ha tudnád, milyen jó lenne, de most nem lehet. Adam húga eltűnt, és most nem akarok elutazni, mikor bajban van.
- Emma? Eltűnt? – döbbent meg Charlie és én elmeséltem neki a cenzúrázott változatot, de megnyugtatnom nem sikerült. Miután letettem a telefont, Reneét hívtam, aki majd kiugrott a bőréből, hogy hallhatja a hangom. Megígértem neki, vagyis nekik, hogy amint lehet Amerikába utazom és meglátogatom őket. Reneé felajánlotta, hogy idejön, de én nem akartam. Victoria nélkülük is előnyben van velem szemben, és tudom, hogy hamarosan lépni fog. Túl sokáig húzódott a háttérben, érzem, hogy hamarosan lecsap. Tudom, hogy az volt a célja, hogy feszülten érezzem magam, és mikor nem számítok rá, akkor támad, de én felkészülten fogom várni. És nem hagyom, hogy bárkinek baja essen én miattam.
Edward mosolyogva tért vissza, és átéreztem, hogy milyen nehéz neki nem megcsókolni, mert én is ezt éreztem. De mindkettőnknek idő kellett, és talán előbb a régi barátságot kéne visszaállítani közöttünk. És nem csak vele, a többi Cullennel is, mert nagyon hiányoznak már, mint barátok. Legfőkébb Alice.
- Aludj Bella, ki kell pihenned magad – suttogta Edward és én engedelmesen hátradőltem. Lágyan behunytam a szemem és az altatóm tisztán csengve szólalt meg, és én jó kislány módjára zuhantam álomba. Hosszú idő óta nyugodt éjszakám volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése