Sziasztok!

Üdvözöllek titeket a blogomon, ahol általam írt novellákat és regényeket olvashattok Twilight témában, remélem, hogy tetszeni fog nektek! Ha elolvastál valamit, nagyon örülnék, ha hagynál magad után véleményt, mert én abból fejlődök. Jó olvasást ;)

Admin: Ginewra
Opening: 2009. 06. 26.
Theme: Twilight


2009. július 30., csütörtök

Látva a halálod, vége mindennek!

Pályázatra íródott!
Alice és Jasper kapcsolata nem éppen a megszokott környezetben. Ki mondta, hogy Alice és Jasper nem ismerték egymást az emberi életükben? Azt mondod, hogy nem egy időben voltak fiatalok? És ha túl lépünk ezen a problémán?Eme rövid kis pályázati műben megtudhatjuk, hogy milyen lehetett Jasper és Alice gyerekkora a 20. század elején. Csak egymásra számíthattak? De hogyan váltak szét az útjaik?
Hogyan kerül Alice (született nevén: Mary) az elmegyógyintézet falai közé? Mi veszi rá a szüleit, hogy ilyet tegyenek? Hogyan alakul Jazz és Mary utolsó együtt töltött napja emberként? Ha elolvasod, megtudod! ;)
........................................................................................................................................

Forró nyár volt, mégis ugyanúgy indult, mint a többi. Mint minden velem egykorú lány, én sem vártam a nyár végét, örökké élvezni akartam a szünetet. Utáltam az iskolát, főleg a kötelező istentiszteletet és az illemtant. A tanítóim mind feladták, hogy egy nap igazi úri hölgy leszek a gazdag, befolyásos férfi oldalán.

Neveletlen és szemtelen teremtés voltam, és ezt gyakran meg is említették a szüleim, kik oly sokszor ítélték el a viselkedésemet. Apám és anyám gyakran kifejezték, hogy igazán példát vehetnék drága húgomról, aki tökéletes volt. Én voltam a család fekete báránya, fogalmazhatunk így is.

Cynthia szöges ellentétem volt, ő tipikusan az a lány volt, akire minden szülő vágyik. Kedves volt, udvarias és jól nevelt, minden kérést szó nélkül teljesített.

Én viszont mindig feleseltem, és hittem abban, hogy létezik az igaz szerelem, és az igazi boldogság, annak ellenére, hogy a drága szüleim már el is jegyeztek egy komor, karót nyelt férfihoz, aki korban az apám is lehetne.

- Mary! Hogy vagy ma reggel? – köszönt a legjobb barátom, Jasper, mikor megpillantott a folyópartra menet. A mai napra nem kaptam feladatot, sem házi munkát, így úgy döntöttem, hogy elsétálok a folyópartra, mert imádtam ott lenni. Csak ott sikerült igazán gondtalannak és boldognak lennem.

- Jazz! De rég láttalak, az idei nyáron oly keveset vendégeskedtél nálunk! – panaszkodtam mosolyogva.

Jasper nem a falunkba való volt, ő Texas városában nevelkedett, de a nyarakat a nagymamájánál töltötte Biloxiban. Az évek óta tartó barátságunkat senki nem nézte jó szemmel, hiszen mélyen erkölcstelennek tartották, hogy egy magamhoz hasonló ifjú hölgy, egy szegény, városi fiúval barátkozzon, mikor már van jegyese.

- Nagyon sajnálom, de a nagyi sokat volt beteg a nyáron – felelte, és lehorgasztotta a fejét.

- Oh, részvétem.

- De már jól van… Nem mennénk egy kihaltabb helyre? Nagyon nem illik kegyedre ez a komoly beszéd – mondta vigyorogva.

- Igazad van, csak ugrattalak! Majdnem el is nevettem magam közben – kacagtam fel.

- Láttam – felelte vigyorogva, és megcsiklandozta a derekamat. Nevetni kezdtem, és megkergettem Jazz-t.

Ha anyám látna bizonyára mélységesen fel lenne háborodva a viselkedésemen, de jelen pillanatban nem igazán érdekelt.

Boldog nevetéssel futkároztunk a napsütötte réten, és arra gondoltam, hogy akkor vagyok a legboldogabb, mikor Jasperrel vagyok. Nagyon kevés barátom van, a falubeliek különcnek tartanak furcsa viselkedésem miatt, és nem igen barátkoznak velem.

Pedig a látomásaimról még nem is hallottak, ha azt is tudnák, már biztosan máglyán égettek volna el boszorkányságért, mint a középkorban. Hiába telik el több száz év az emberek ugyanolyan konzervatívak és komorak, mint annak idején.

A városokban más volt az élet, ott modern életet éltek, de csak ritkán járhattam be a legközelebb eső városokba, hiszen egy hölgynek nem illik kíséret nélkül a város utcáit rónia, mint valami örömlány, akiket közmegvetés övezett.

Utáltam az életemnek az összes szabályát, gyűlöltem ilyen világban élni. Vágytam egy olyan életre, ahol létezik a szerelem, és nem az előre megtervezett házasság dominál.

Még azelőtt, hogy megszülettem volna, eldöntetett, hogy én, Mary Alice Brandon, feleségül megyek George Washler, gazdag, angol kereskedőhöz. Nem számított, hogy nem akarom majd ezt az esküvőt, nem volt választásom.

Cynthia helyzete teljesen más volt, ő élvezte ezt az életet, és állítása szerint szerelmes volt a jövendőbelijébe. A húgomon már meg sem lepődöm, úgy ugrál, ahogy a szüleink akarják, és ami a legmegdöbbentőbb, élvezettel csinálja.

Bárcsak én is így lehetnék, nincsen semmi értelme lázadni az élet ellen, de hiszem, hogy egy nap rám talál a szerelem, és életem végéig boldog leszek.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem vettem észre a kiálló faágat, és hasra vágódtam volna, ha Jasper el nem kapja a derekamat. A vége az lett, hogy nevetve terültünk el a földön, és a szívem dübörögni kezdett, a testem pedig bizseregni.

Az arcom hamar vörösre lobbant, és pír öntötte el sápadt arcomat. Rövid fekete hajam képtelen volt eltakarni a zavaromat, és Jazz jót mulatott rajtam.

- Édes vagy, amikor elpirulsz – jegyezte meg mosolyogva.

- Köszi – vörösödtem el, és a tekintetem hirtelen a távolba révedt.

„- Alice, hozzám jössz feleségül? – kérdezte tőlem Jasper kedvesen, egy csodálatos gyűrűt tartva a kezében.

A nyakába borultam.

- Igen! IGEN! – kiáltottam és szenvedélyesen megcsókoltam.”

- Mary? Jól vagy? Mit láttál? – faggatott, mikor visszatértem a jelenbe. Nem tudtam mire vélni a képet, ami elém tárult, hiszen az Alice nevet nagyon ritkán használtam, és egy nagyon modern házban voltunk.

- Se-semmit – feleltem zavartan, és direkt másfelé néztem.

- Mary… Mit láttál? Nagyon mosolyogtál! – folytatta, nem adta fel. De ha elárulom neki, azt veheti szerelmi vallomásnak is!

- Látom rajtad, hogy szép volt, és túlcsordult benned a szenvedély… - jegyezte meg kajánul.

- Muszáj faggatnod? – kérdeztem vissza makacsul, de kislányos mosollyal az arcomon.

- Ilyenkor olyan vagy, mint egy kismanó. Olyan koboldszerűek a vonásaid, illenek a fekete hajadhoz. Nagyon szép vagy – suttogta, és az ajkai vészesen közeledtek az enyém felé, majd végül egy csókban forrtunk össze.

Az egész délutánt együtt töltöttük, úgy döntöttünk, hogy még nem megyünk haza, ahol titkolnunk kell majd a történteket. Elterültünk a réten és néztük a felhőket.

- Milyen az élet Texasban?

- Teljesen más, mint itt. Az emberek nyüzsögnek, és nincsenek furcsa falusi szokások. Nem pletykálnak a hátad mögött, mert senkit nem érdekel a másik magánélete, csak a saját kis világa. Ez bizonyos szempontból jó, de meg vannak a hátrányai.

- Annyira szeretnék egy nyüzsgő városban élni, ahol nap, mint nap mehetnék vásárolni… - áradoztam.

- Nők – csóválta a fejét.

- Te nem tudod, hogy milyen borzalmas nőnek lenni ebben a világban! Eltörlik az összes álmunkat, és nem engedik, hogy befolyásoljuk a jövőt. Én hiszem, hogy létezik a boldogság és a szerelem…

- Tudod… Minden évben alig várom, hogy nyaranként elszakadhassak a városi életemből és veled legyek. Veled igazán úgy érzem, hogy magamat adhatom, te vagy a legjobb barátom, és szerintem mást is érzek irántad, mint barátságot. Szeretlek.

- Én is szeretlek, Jazz!

Késő este indultam csak haza, és Jasper kísérete nélkül. Nem akartam, hogy a szomszédok agykerekei mozgásba induljanak, és pletykákat gyártsanak.

- Hol voltál? – ront nekem édesanyám, mikor belépek az ajtón. A házba lépve a szokásos kép fogad. Édesapám újságot olvas, Cynthia főz, anya pedig kötne, ha éppen nem esne nekem a távollétemért.

- Sétáltam – feleltem.

- Sétálni? Órákkal ezelőtt tűntél el! Már nagyon aggódtunk!

Látom. Édesapám fel se nézett az újságból, a húgom pedig elmélyülten tanulja a főzés rejtelmeit.

- Akkor felesleges volt.

- Csak ennyit mondasz? Mégis merre jártál?

- Mondtam, anyám! A folyóparton! – fakadtam ki mérgesen.

- Te velem ne beszélj így! Megint azzal a fiúval találkoztál, ugye?

- Jasper a barátom…

- Barát? Egy férfi nem csak barátkozni akar, hányszor kell még elmondjam!

- Jasper nem akar megbaszni! – füstölögtem, de nagyon rosszat mondtam. Nem is tudom már, hogy honnan jött ez a kifejezés, talán a látomásaimból. Anya nem értette, hogy mit jelent, de ki következtette, és irtó dühös lett.

Vörös képpel kevert le egy hatalmas pofont, még apám is felemelte a tekintetét, és egy percig elszakadt a tőzsdétől.

- Honnan tanulsz ilyen szavakat? Tőle, igaz?! Nem találkozhatsz többé vele, két hét múlva, harmincadikán, esküvő!

- Tessék?!

- George írt, hogy hamarabb megérkezik, így gyorsan elvehet feleségül.

- De hisz még csak tizenhét vagyok!

- Nem számít.

- Igen is számít! Nem szeretem George-t, gyűlölöm!

- Majd megszereted. Most, pedig eridj fel a szobádba, és több rusnya szót ne halljak többé a szádból, mert megbánod! – sziszegte kelletlenül anyám, én pedig dühösen caplattam fel a szobámba, ami valójában egy padlásszobát takart.

Miért kell tönkre mennie egy ilyen csodálatos délutánnak? Miért kell akaratom ellenére férjhez adni?

Miért? Miért? Miért nem lehetek boldog Jasperrel?

Zokogva adtam át magam az álmoknak, és végre otthon éreztem magam, Jasper oldalán egy boldogabb világban.

Az álom nem hozott kiváltságot, néhány óra alvás után, álmatlanul forgolódtam, és duzzogtam. Utáltam, ha huzamosabb ideig a szobámba kellett töltenem az időt. Kicsinyke padlásszobámat anyu rendezte be, és borzasztó személytelen volt, mintha egy kórterem lenne egy ódivatú kórházban.

Akárhányszor kellett napokat kuksolnom ebben a szobában, mindig mély letargiába zuhantam, és többnyire itt voltak a látomásaim is.

Ötéves voltam, mikor átéltem az első látomásomat, és láttam, hogy meghal anyai nagypapám. Sírva rohantam anyámhoz, és pityeregve meséltem el neki, hogy mit láttam, de ő csak legyintett, hogy álmodtam.

Két nappal később érkezett a hír, hogy nagypapám meghalt. Attól a naptól fogva, anyám furcsán bánt velem, és próbálta elűzni a látomásaimat, mert csak bajt hozok velük a fejére. De a képek és a látomások nem tűntek el, de megtanultam eltitkolni előlük. Ez működött, anya gyanúja elillant, csak néha meredt rám gyanakodva, mikor „véletlenül” eltaláltam, hogy másnap milyen idő lesz, vagy megjósoltam néhány apróbb eseményt.

Sokat olvastam a mágiáról gyermekkoromban, és imádtam a természetfeletti dolgokat. Ezekben, a mesékben – ami szigorúan tilos volt ifjú hölgyek számára – találkoztam először boszorkányokkal, vérfarkasokkal és vámpírokkal.

Teljesen lenyűgözött a legendák és a mítoszok világa, és rengeteget álmodtam arról, hogy egyszer én is egy ilyen történet része leszek, de aztán rájöttem, hogy ideje felnőnöm.

Mert nincsenek természetfeletti lények, nincsenek igaz legendák és a mesékkel csak a kisgyerekeket, áltatják.

Észre se vettem, hogy a gondolataim, mikor csaptak át álmokká, és mikor érkeztem meg egy újabb látomásszerű álom kellős közepébe.

Ezúttal magamat láttam, de az érzéseimet is tisztán éreztem. Egy fehér, komor épület egyik elhagyatott szobájában feküdtem, és vonaglottam a kíntól. Egy idős férfi ült az ágyam mellett és bíztató szavakat suttogott.

- Minden rendben lesz, a fájdalom hamarosan elmúlik. A te érdekedben tettem, ne haragudj. Nem akarom, hogy James rád találjon.

Az ágyon fekvő énem nem hallotta ezeket, a szavakat, szinte éreztem, ahogy megfeszül a teste, és minden porcikája a halált kívánja, csakhogy múljon már el a fájdalom.

Sokkos arccal meredtem magamra, és nem értettem, hogy mi hozhatott ilyen állapotba. A férfinek lehet ehhez köze, de miért akart fájdalmat okozni nekem?

Szenvedő énem felsikoltott…

Felsikoltottam. Izzadt, verejtékes arccal ültem fel az ágyamban, és megpróbáltam lenyugtatni magam. Ez lesz a jövőm? Ilyen sors várna rám? Hol benne a boldogság?

Nézzük a pozitív dolgokat, George nem volt mellettem, és ez jót jelent, talán nem leszek a felesége, mert bizonyára csak ágyasnak használna. Nem szerettem, még csak nem is kedveltem őt, hiszen komor volt és nagyképű. Azt hitte magáról, hogy mindig mindent tud, és feljebb valónak hitte magát mindenkinél. Talán magánál jobban senkit nem szeretett, nem tudhatom. Egész életem során háromszor találkoztam vele, a családi ünnepek során, de csak néhányra jött el.

Nem tudom, hogy ki volt az a férfi, aki az álmomban szerepelt, de nem értettem, hogy miért okozott fájdalmat nekem. Bármennyire is nehéz beismernem, de fáj, hogy az álom során Jazz nem volt velem. Talán a jövőnk nem azonos úton folytatódik, és lehet, hogy pár év múlva csak kósza emlékek leszünk egymásnak.

Fájdalmas arra gondolni, hogy Jasper nem fogja az életem részét képezni, és talán nem is fogok gondolni rá. Az életem során mindig ő volt számomra a biztos pont, és tudtam, hogy amíg benne bízhatok, addig van remény.

Bár eddig csak barátok voltunk, de már régóta másképp érzek az irányába. Sokáig nem gondoltam volna, hogy ő is. Az élet csupa meglepetés…

- Mary? – hallottam meg egy suttogó hangot, majd egy kopogást az ablakomon. Majdnem felsikoltottam az ijedtségtől, de csak Jasper kért bebocsátást a szobámba. Eddig csak egyszer fordult elő, hogy így látogatott meg, egy csúnya veszekedés után, és nem tudta megvárni a reggelt.

Felpattantam és szépen csendben kinyitottam neki az ablakot és bemászott. Az arcára néztem, de azon csak bánatot és fájdalmat tudtam felfedezni.

- Igaz? – kérdezte csendesen, de én nem tudtam, hogy vajon mire vonatkozik a kérdése.

- Mi?

- Szereted George Washlert?

- Mi? Dehogy! – tiltakoztam hevesen, Jasper arca egy kicsit megenyhült. – Honnan hallottad ezt a pletykát?

- A nagyi hallotta… azt mondta, hogy mindenki a közelgő esküvőtökről beszél.

- Én nem akarok férjhez menni – suttogtam és eleredtek a könnyeim. Jazz magához ölelt, és lágyan ringatni kezdett. – Hozzá nem – fejeztem be halkan, úgyhogy ő ne hallja, de meghallotta, és elmosolyodott.

- Drága Mary… Elvennélek, ha tehetném, de nincsenek rá lehetőségeim. Az élet szerint úgy tétetik, hogy te hozzámész ahhoz a címeres majomhoz…

- Majom? – nevettem fel.

- Most miért? Hasonlít egy majomra, nem? – nevetett fel.

- Honnan tudod?

- Mindenki, aki el akar venni tőlem, az csak majom lehet.

- Nem vagyok a tiéd – ellenkeztem. – Sajnos.

- Ha nem mész hozzá, a családod kitagad.

- Tudom. Ha nem tudnám már régen felbontottam volna az eljegyzést… - sóhajtottam.

- Akkor mi most…? – kérdezte szomorúan Jazz. – Vége?

- Nem tudom, tényleg nem tudom. De én szeretlek… Tudod mit?

- Mit?

- Ha a kezem nem lehet a tiéd, akkor neked adom a másik legértékesebbet… - kezdtem bele, de egy kicsit bizonytalan voltam.

- Mary! De hisz az erkölcstelen lenne! George megölne, ha megtudná…

- Nem fogja megtudni – ellenkeztem, és megcsókoltam Jaspert, úgy ahogy még soha sem.

Minden érzésem, belevittem, és éreztem, ahogy az élvezet elönti a testemet. Tudtam, hogy megbocsáthatatlan, amit teszek, de abban a pillanatban azt láttam helyesnek. Adni akartam valamit Jaspernek, hogy soha ne felejtsen el.

Tudtam és éreztem, hogy nem leszünk együtt sokáig, és ki akartam használni a pillanatot.

- Oh, Mary! – nyögött fel Jazz vággyal telve és elhalmozott csókokkal, és apró simogatásokkal.

Életem legszebb pillanata volt, de ha még nem tanultam volna meg, most már igazán tudhatnám, hogy a szép pillanatoknak hamar és viharosan vége szakad.

Így történt ez velünk is.

Éppen egymás karjaiban feküdtünk, ruha nélkül, mikor anyám rontott be. Elhűlt a tekintete, mikor meglátott minket, azt hittem, hogy ott helyben megüti a guta.

- Megrontottad a lányomat! – üvöltötte, miután felfogta a látottak súlyát.

Még mielőtt anyám nekünk esett volna, a tekintetem a távolba révedt, Jasper és anyám furcsán néztek rám.

„Egy utcán voltam, de minden nagyon homályos volt, több helyen tűz égett. Egyetlen alakot tudtam csak kivenni, aki a földön feküdt. Szőke haja vértől csatakosan lógott a szemébe. Teste rángatózott a fájdalomtól, alig volt élet benne.

Jasper haldoklott…

Egyszer csak felordított, majd az egész teste elernyedt, és nem mozdult.

Meghalt.”

Sikoltozni kezdtem, édesanyám megütközve bámult rám.

- Mary, nyugodj meg! Mond el, hogy mi történt! – aggodalmaskodott Jazz és teljesen elfelejtette, hogy hol is vagyunk éppen.

Alig fogtam fel, hogy hol vagyok, és mit csinálok. Csak arra tudtam gondolni, hogy Jazz hamarosan meg fog halni, és semmi más nem érdekelt.

Sikoltottam, ahogyan a torkomon kifért, ezzel elértem, hogy apám is megérkezett.

- Mi folyik itt? Mi baja?

- Mary – hallottam Jasper aggódó szólongatását.

- Jasper… Jazz… Azt láttam… A jövőben, amit láttam, te… Meghaltál!” – suttogtam még mindig sokkos állapotban.

Tudtam, hogy meg fog történni a látomásom, hiszen már többször is előfordult ez velem. De én nem akartam Jaspert elveszíteni! Nem, nem és nem!

- Mary, jól vagyok… Nyugodj meg…

- Edmund! – sikoltott fel anyám. – A lányunk megőrült! – visította, de én csak a szerelmemet bámultam, egészen, míg apám el nem akart rángatni mellőle…

Nem akartam, hogy elszakítsanak tőle, és megpróbáltam magam kitépni apám kemény szorításából. Talán tényleg őrülten viselkedtem, de abban a pillanatban csak a fájdalmat láttam, amit Jasper halálával éreztem.

Aztán bevertem valamibe a fejem és összecsuklottam…

- Mary! – kiáltott fel Jasper. Ködös tekintetem őt látta utoljára, majd elájultam.

Kábán tértem magamhoz, először azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Egy fehér szobában feküdtem, megkötözve. Nem értettem semmit.

Felsikoltottam, mikor megláttam azt az idős férfit, akit az álmomban láttam.

- Kisasszony, nyugodjon meg! Mindjárt hívok egy ápolót és megkapja a nyugtató adagját… - mondta a férfi és kiment.

Felsikoltottam.

Egy elmegyógyintézetben feküdtem, pedig nem voltam őrült.

Zokogva suttogtam a szerelmem nevét, majd megjött az ápoló és benyugtatózott. Azonnal elaludtam tőle, és álomtalanul álmodtam, hosszú idő óta először.

Az utolsó gondolatom Jasper volt…

4 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik :) Mint eddig minden történeted :) Nagyon tehetséges író vagy :)
    Az összes A/J történet közül, amit olvastam, ez tetszik legjobban :) De lehet, hogy azért, mert ez nem a megszokott ,,örökké-együtt-mert-már-vámpírok-vagyunk.˝
    Remélem, győzöl a pályázaton :)
    Ja, és jó nyaralást :)

    VálaszTörlés
  2. Légyszi folytasd!!! Hogy hogyan lesznek újra egymásé, hogy Jasper felismeri e!! Légyszi!
    Nagyon szeretném! És a pályázatot ha nem nyered meg, akkor nem tudom ki!! :D

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok! Köszönöm szépen :) A pályázat eredménye még ismeretlen, de köszönöm, hogy szurkoltok. Nem rossz ötlet a folytatás gondolata, még meggondolom :) Puszi.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó!Várom a folytatást!Nekem is az a véleményem, hogy nem mindig a "HAPPY AND" a jó!De, remélem itt az lesz!XD
    kireni

    VálaszTörlés